Újpest: újabb légiósuk igazolhat Megyeri török klubjához – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.18. 14:50
null
Vincent Onovo (jobbra) három és fél év után elhagyhatja az Újpestet (Fotó: Dömötör Csaba)
Török sajtóinformációk szerint a helyi élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Göztepe közel áll az Újpest FC nigériai légiósa, Vincent Onovo szerződtetéséhez.

 

A fotomac.com.tr című török honlap a Göztepe elnökére, Mehmet Sepilre hivatkozva arról számolt be, hogy a 25 éves nigériai középpályás és a klub szóban már megállapodott egymással, rövidesen pedig a papírok aláírására is sor kerülhet.

Hozzáteszik, a futballistát még egy évig szerződés köti a lila-fehérekhez, arról azonban nem írnak, hogy a Göztepe mennyi pénzt fizet érte.

Onovo 2018 februárja óta játszik Újpesten, azóta több mint 120 tétmérkőzésen lépett pályára a budapesti együttesben, melynek tagjaként kétszer megnyerte a Magyar Kupát.

Amennyiben létrejön a transzfer, Onovót ismerős arcok fogadhatják majd új állomáshelyén, hiszen két korábbi újpesti csapattársa, Obinna Nwobodo és Dzenan Burekovic is a Göztepe játékosa – mindketten tavaly nyáron igazoltak a török klubhoz, akárcsak az egyszeres magyar válogatott kapus, Megyeri Balázs.

Az Újpesttel kapcsolatos friss hír még, hogy a klub szerződtette az északmacedón utánpótlás-válogatott Sztefan Jevtoszkit, aki történetesen éppen Onovo posztján, védekező középpályásként futballozik…

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Fernando Viana (brazil, Kisvárda), Sztefan Jevtoszki (északmacedón, Rabotnicski Szkopje – Észak-Macedónia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Szűcs Kristóf (FC Ajka)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek:
Távozók: Németh Márk (Kisvárda), Kire Risztevszki (északmacedón, AEL Limassol – Ciprus)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Victor Kantabadouno (guineai, Wakriya AC – Guinea)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Vincent Onovo (nigériai, Göztepe – Törökország)

Legfrissebb hírek

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12
Ezek is érdekelhetik