Labdarúgás: Albert Flórián táviratban hívta a Fradihoz Vincze Ottót

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 13:57
Vincze Ottó bármire kapható – ezt bizonyította a Sportkrém fotózásán is, és nem volt ez másképp gyerekkorában sem, amely fantasztikusan telt a 70-es, 80-as években Ózdon, az újvárosi lakótelepen. Nem meglepő, hogy eleven gyerek volt, így a nap végén sokszor tért haza harci sérülésekkel az utcáról. Többek között erről is mesélt stábunknak, ahogy felelevenítette azt is, hogyan értesült a Fradi hívásáról, miért nem sikerült maradandót alkotnia Barcelonában, és szóba került felesége, a világklasszis kézilabdázó Görbicz Anita is. 

Nálunk mindenki fradista. Édesapám, nagyapáim, mindenki tősgyökeres, megveszekedett fradista. Ebben nőttünk fel, hogy a papa a faluban a borospince előtt hallgatta a körkapcsolást. Amikor nyert a Fradi, akkor boldogság volt, amikor kikapott, akkor papa korán lefeküdt. Aztán egy nap jött a távirat, hogy a Fradi kiválasztott, és szeretne minket felhívni az Üllői útra tárgyalni. Albert Flóri bácsi írta alá a táviratot, édesapám szeme könnybe is lábadt, neki ez hihetetlenül érzelmes pillanat volt” – emlékezett vissza, hogyan került 1986-ban a Ferencvároshoz.

Videónkban felelevenítette, miért nem sikerült maradandót alkotnia Barcelonában, valamint a 2000-es évek magyar labdarúgásának viszontagságos körülményeiről is beszélt, amikor nem mindig érkeztek meg menetrendszerűen a fizetések a hónap elején. Továbbá, azt is elmondta, miért egészítik ki egymást tökéletesen feleségével, a világklasszis kézilabdázó Görbicz Anitával.

Ha még többet szeretne megtudni Vincze Ottóról, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
3 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
16 órája

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
20 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
22 órája

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49
Ezek is érdekelhetik