Kisvárda: kapust igazolhatnak Újpestről – a brazil csatár távozhat

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 08:08
null
Fernando Viana lila-fehérbe öltözhet (Fotó: Meder István, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda szerződtetheti az Újpest FC NB III-as keretének 19 esztendős kapusát, Németh Márkot – a rétköziektől a lila-fehérek első csapatához pedig támadó érkezhet a brazil Fernando Viana személyében.


A Gloriett SC-ben és a Vasas Kubala Akadémián nevelkedő, 2020 nyara óta az Újpest II-t erősítő, egyszeres U16-os válogatott Németh Márk egy alkalommal már pályára lépett a lila-fehérek első csapatában is: az NB I elmúlt idényének 6. fordulójában az MTK elleni 4–0-s hazai vereség során védte együttese kapuját – újabb lehetőségekhez pedig Kisvárdán juthat.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiektől közben éppen a Megyeri útra távozhat Fernando Viana. A 29 éves támadó az elmúlt másfél évben 29 mérkőzésen öt gólt és öt gólpasszt jegyzett Kisvárdán. A brazil játékos az Instagramon közzétett történetében már el is búcsúzott eddigi klubjától.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Ötvös Bence (Nyíregyháza, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Németh Márk (Újpest II)
Távozók: Kovácsréti Márk (MTK), Sassá (brazil, lejárt a szerződése)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Claudiu Bumba
(román, FK Krasznodar – Oroszország), Fernando Viana (brazil, Újpest)

 

Legfrissebb hírek

Révész Attila a feljutásról: Időnként a játékunk is élvezhető volt

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 10:26

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
2025.05.05. 00:27

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

Bár a győzelem elmaradt, visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 19:14

Hiába állt fel kétgólos hátrányból a Szentlőrinc, a Kisvárda a hajrában kicsikarta a győzelmet

Labdarúgó NB II
2025.04.27. 18:57

Négymeccses eltiltás az ellenfelébe durván beleszálló kisvárdainak

Labdarúgó NB II
2025.04.23. 14:58

Révész Attila szerint játékosa kiállításához a játékvezető ténykedése is hozzájárult

Labdarúgó NB II
2025.04.21. 12:03

Elszakadt a cérna a kisvárdai játékosnál, durván beleszállt ellenfelébe az NB II-es meccsen – videó

Labdarúgó NB II
2025.04.21. 10:45
Ezek is érdekelhetik