Honvéd: a rutinos védő az NB III-as csapat játékos-edzője lesz

Vágólapra másolva!
2021.06.16. 20:33
null
Djordje Kamber játékos-edzőnek áll (Fotó: Tumbász Hédi)
Djordje Kamber, a Budapest Honvéd 37 esztendős szerb-bosnyák labdarúgója a következő idénytől a klub NB III-as tartalékcsapatánál kezdi meg edzői pályafutását – számolt be róla a kispestiek hivatalos honlapja.

„Edzőként, mentorként, játékosként számítunk a tudására” – olvasható a honvedfc.hu közleményében, amely alapján Djordje Kamber a következő szezontól nem lesz tagja az NB I-es keretnek.

Kamber 2015 nyarán igazolt a fővárosi klubhoz, amellyel 2017-ben bajnoki címet, 2020-ban pedig Magyar Kupát nyert.

„Boldog vagyok, hogy továbbra is a Honvédnál lehetek, köszönöm ezt a lehetőséget. Nagy megtiszteltetés és egyben felelősség is ez a feladat
– nyilatkozta Djordje Kamber, aki jelenleg Belgrádban vesz részt a B-licences edzői tanfolyamon. – Az agyam már tudja, hogy vége a profi karrieremnek, de a szívem még fáj egy kicsit. Úgy éreztem, hogy sose elég a fociból, mert annyira szeretem a játékot, azonban tisztában vagyok azzal is, hogy eljött az ideje annak, hogy a második oldalon folytassam a pályafutásomat. Szóval továbbra is focizom majd, csak más módon, mint eddig.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nono (spanyol, Slovan – Szlovákia), Szappanos Péter (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Cipf Dominik (BFC Siófok)?, Artur Craciun (moldovai–román, FC Viitorul – Románia)?, Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dombó Dávid (Kisvárda), Dzsudzsák Balázs (Debreceni VSC), Lovrencsics Gergő (Ferencváros, szabadon igazolható), Molnár Gábor (Diósgyőri VTK), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Távozók: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth András (Budafoki MTE), Djordje Kamber (az NB III-as Honvéd II játékos-edzője lett)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Naser Aliji (albán–svájci), Balogh Norbert (Törökország), Thierry Gale (barbadosi), Nagy Sándor (ukrajnai), Boubacar Traoré (mali), Tomás Tujvel (szlovákiai, lejár a szerződése),Eke Uzoma(nigériai, lejár a szerződése, PMFC)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik