FTC: Rebrov márciusban felmondta az albérletét – sajtóhír

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 11:01
null
Szerhij Rebrov (Fotó: Árvai Károly)
Szerhij Rebrov, az FTC NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője márciusban felmondta a XI. kerületi albérletét, valamint elszállíttatta az autóját Budapestről – számolt be róla az Origo.

 

 

A Fradi ukrán trénere egy interjúban elismerte, hogy ügynökén keresztül jelezte a klubnak, nem kívánja folytatni a munkát, mert nem minden esetben kérték ki a véleményét az átigazolások kapcsán.

Rebrov azt is mondta, úgy készül, hogy június 8-án az ő irányításával kezdi meg a Ferencváros a felkészülést a következő idényre.

Az Origo viszont úgy tudja, a június 3-án a 47. életévét betöltő szakember márciusban felmondta a XI. kerületi, 250 négyzetméteres luxusbérleményét, sőt Aston Martin típusú autóját is elvitette Budapestről.

A Bors szerint Rebrov úgy számol, ha most távozik az FTC-től, négyhavi végkielégítés járna neki, ami nagyjából 70-80 millió forintnak megfelelő összeg. A fővárosi klubnak azonban a járulékokkal együtt ez 100 milliós kiadás lenne.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
1 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
22 órája

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53
Ezek is érdekelhetik