Női NB I: győztes meccsen búcsúzott az FTC válogatott védője

Vágólapra másolva!
2021.05.09. 16:37
null
Balról jobbra: Fenyvesi Evelin, Mosdóczi Evelin, Szeitl Szilvia és Dörnyei Balázs (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencváros 2–0-ra legyőzte az MTK-t a női labdarúgó NB I 20. fordulójának slágermérkőzésén. A Kelen SC háromgólos vereséget szenvedett az Astrától, így biztossá vált a kiesése az első osztályból.

 

A meccs kezdete előtt két csapattársa, Mosdóczi Evelin és Fenyvesi Evelin, valamint edzője, Dörnyei Balázs Szeitl Szilviát köszöntötte, aki ezen a találkozón tett pontot aktív pályafutásának végére. A 34 éves, több mint 90-szeres magyar válogatott középhátvéd 2016 óta játszott az FTC-ben, melynek utánpótlásában edzői feladatokat is ellát. Szeitl csapatkapitányként vezethette ki társait az MTK elleni rangadóra, majd a negyedik percben – az előzetesen megbeszélteknek megfelelően – lecserélte őt edzője.

A mérkőzésnek a presztízsen túl nem volt nagy tétje, hiszen már korábban eldőlt, hogy idén is ez a két csapat küzd meg egymással a május végén esedékes, az egyik fél második sikeréig tartó bajnoki döntőben.

Jobb szájízzel és kellemesebb emlékekkel a friss Magyar Kupa-győztes zöld-fehér alakulat futhat majd neki az aranycsatának, mivel Vágó Fanny és Siklér Kinga hajrában szerzett találataival 2–0-ra megnyerte a mérkőzést – gólja után mindkét játékos Szeitl Szilviához szaladt ünnepelni.

A forduló záró mérkőzésén a sereghajtó Kelen SC simán kikapott a Magyar Kupa-ezüstérmes Astrától, így biztossá vált a kiesése az élvonalból.

NŐI NB I
20. FORDULÓ
Ferencváros–MTK 2–0
(Vágó F. 80., Siklér 89.)
Astra HFC–Kelen SC 3–0 (Vicsek 50., 79., Sipos L. 75.)

SZOMBATI EREDMÉNYEK
ETO FC Győr–Szent Mihály 1–1 (Oláh A. 58., ill. Koprena 90+3.)
Haladás-Viktória–DVTK 0–2 (Sandu 34., Voila 42.)

AZ ÁLLÁS
1. MTK
20
171
2
72–14+5852
2. Ferencváros20
163
1
75–15+6051
3. DVTK 20
12 3
5
43–15 +28 39
4. Astra HFC
20
9
3
8
43–34 +9 30
5. ETO FC Győr20
4
5
11
19–61–42
17
6. Szent Mihály
20
3
6
11
19–44–25
15
7. Haladás-Viktória
20
3
5
1216–38–2214
8. Kelen SC
20
3
1717–83–669
Legfrissebb hírek

Nem lesz telt ház a Fradi belgiumi vendégjátékán

Európa-liga
3 órája

Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

Európa-liga
4 órája

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
5 órája

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
19 órája

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
Tegnap, 15:19

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
2025.09.30. 10:22

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51
Ezek is érdekelhetik