MTK: a távozó Boris a Vasasnál kaphat munkát – NS-info

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2021.05.18. 19:16
null
Boris a Vasasnál kaphat új munkát (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, az MTK közös megegyezéssel szerződést bontott Michael Boris vezetőedzővel. A Nemzeti Sport információja szerint a német szakember veheti át az NB II-ben ragadó Vasas irányítását.

A német szakember eredményességére igazán nem lehetett panasz az MTK-nál, hiszen a 2019–2020-as (a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt – a szerk.)NB II-es idényben első helyezettként, meggyőző teljesítménnyel jutott fel a csapattal az NB I-be, míg legutóbb a 7. helyen zárt az élvonalban – ha megvizsgáljuk a játékoskeretet, reálisan nézve sokkal többre nem volt hivatva az együttes. Ráadásul mindkét idényben eljutott a Magyar Kupa-elődöntőig, igaz, előbb a Bp. Honvéd, majd a Mol Fehérvár FC bizonyult jobbnak, de összességében bravúr az MTK Budapest szereplése a sorozatban.

Természetesen szerettük volna megkérdezni a fővárosi klub vezetőit és Michael Borist is, hogyan élik meg a történteket, elmondhatnák bővebben, miért született ez a döntés, milyen érzelmek kavarognak bennük, de egyelőre időt kértek. A kora esti órákban aztán az MTK megnevezte új edzőjét, erről itt olvashatnak.

Információnk szerint a korábbi U19-es és U21-es magyar szövetségi edző, Boris nem marad sokáig munka nélkül – úgy tudjuk, Schindler Szabolcs helyét veszi át az NB II-ben ragadó Vasasnál. A helyzetet kissé nehezítheti, hogy a magyar szakembert még egy évig szerződés köti az angyalföldi klubhoz, igaz, könnyen megegyezhetnek a felek. Nem lenne meglepő tehát a német edző kinevezése, van rutinja benne, miként kell feljutni az élvonalba.

De vissza az MTK-hoz: kérdés, hogy a hamarosan érkező új vezetőedző milyen kerettel dolgozhat a folytatásban, hiszen mint írtuk, az egyik legfontosabb láncszem, a kilenc bajnoki gólig jutó Schön Szabolcs már búcsút intett a klubnak. Egyelőre két játékos nevét lehetett hallani lehetséges érkezőként, mind a kettő a Budafoki MTE-ben szerepelt legutóbb: a középpályás Oláh Bálint és a támadó Szabó Máté.


NYÁRIJÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs(Budafoki MTE)?,Bidzilya Anton(ukrajnai, Kaposvár)?,Kapronczai Gergely(Szentlőrinc)?,Kovács Máté(Kazincbarcika)?,Nagy Barnabás(Szentlőrinc)?,Szerencsi Miklós(Dorogi FC)?,Törőcsik Péter(Szentlőrinc)?,Zuigeber Ákos(Dorogi FC)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Oláh Bálint (Budafok), Szabó Máté (Budafok)
Távozók: Kanta József(visszavonult),Schön Szabolcs(FC Dallas – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik