DVTK: a klub korábbi játékosa lett a női csapat új edzője

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.31. 21:04
null
Bém Gábor a Diósgyőr női csapatának új vezetőedzője (Fotó: dvtk.eu)
A DVTK-t korábban játékosként, másodedzőként és vezetőként is szolgáló, legutóbb a klub U17-es férfi együttesét irányító Bém Gábor lett a diósgyőri női labdarúgócsapat új vezetőedzője – számolt be róla az egyesület a hivatalos honlapján.

 

Az 56 éves szakember 1988-tól 1994-ig labdarúgó, 1994 és 2000 között technikai vezető volt Diósgyőrben, 2011-től napjainkig pedig utánpótlásedzőként dolgozott a klub sikeréért – írja a dvtk.eu.

„Várható néhány változás, a jövőben szeretnénk egy kicsit magyarosítani a keretet, azonban ez nem jelenti azt, hogy a nulláról építünk teljesen új csapatot – nyilatkozta Bém Gábor.Meg akarjuk tartani a csapat gerincét, de csak olyan külföldi labdarúgókat akarunk foglalkoztatni, akik egyértelműen jobbak, mint az ugyanazon a poszton elérhető hazai játékosok. Sok tehetséges lány pallérozódik jelenleg az akadémián is, a hosszú távú tervünk az, hogy közülük is lépésről-lépésre beépítsük azokat, akik a szorgalmukkal és a tehetségükkel erre rászolgálnak.”

Benczés Miklós sportigazgató elmondta, Bém Gábor kinevezésével kisebb arculatváltáson megy majd át a diósgyőri női csapat, amelyben a mögöttünk hagyott idényben több mint tíz külföldi labdarúgó szerepelt. Hozzátette, a keret kialakítása a következő évadra már folyamatban van.

A DVTK-t az elmúlt öt évben Fórizs Sándor irányította, vezetésével az együttes a negyedik helyen végzett az NB I legutóbbi kiírásában, miután elveszítette az Astra elleni bronzcsatát.

Legfrissebb hírek

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, az MTK és a Puskás Akadémia is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:41

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Női NB I: sima ferencvárosi siker az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 16:11

Három hónappal a kinevezése után távozott a Magyar Kupa-győztes edzője

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 14:45

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46

Robbie Keane: Az első félidőben kétszer is megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:14
Ezek is érdekelhetik