Női NB I: az MTK után bajnoki döntős a Ferencváros is

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.29. 20:01
A Ferencváros 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Haladás-Viktóriát a női labdarúgó NB I 19. fordulójának csütörtöki nyitó mérkőzésén, ezzel biztossá tette helyét a bajnoki döntőben.

A listavezető MTK már korábban kiharcolta a bajnoki fináléban való szereplés lehetőségét, így 2015 óta zsinórban hatodik alkalommal vívja egymással ez a két együttes az aranycsatát. A legutóbbi öt döntőből hármat a Ferencváros nyert meg (2015, 2016, 2019), kettőt az MTK (2017, 2018).már korábban kiharcolta a bajnoki fináléban való szereplés lehetőségét, így 2015 óta zsinórban hatodik alkalommal vívja egymással ez a két együttes az aranycsatát. A legutóbbi öt döntőből hármat a Ferencváros nyert meg (2015, 2016, 2019), kettőt az MTK (2017, 2018).

Az alapszakaszból még két teljes forduló van hátra, a következő körben a két döntős éppen egymással mérkőzik meg, addig azonban a Fradira vár még az Astra elleni Magyar Kupa-finálé jövő szerdán.

NŐI NB I
19. FORDULÓ
Ferencváros–Haladás-Viktória 1–0
(Marques 14.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Május 1., szombat
16.30: MTK–Kelen SC
17.00: DVTK–ETO FC Győr
Május 2., vasárnap
17.00:
Szent Mihály–Astra HFC

AZ ÁLLÁS
1. MTK
18161
1
62–12+5049
2. Ferencváros19153
1
73–15+5848
3. DVTK 18 11 3
4
41–14 +27 36
4. Astra HFC
18 8
2
8
40–34 +6 26
5. Haladás-Viktória
193
5
1116–36–2014
6. Szent Mihály
183
4
1118–43–2513
7. ETO FC Győr
183
4
1117–60–4313
8. Kelen SC
183
1517–70–539
Legfrissebb hírek

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48
Ezek is érdekelhetik