NB I: A ZTE győzelmének tudatában nyomás alatt voltunk – Zekic

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.04.24. 20:38
null
A ZTE győzelme miatt nagy volt a nyomás a DVTK-n (Fotó: Árvai Károly)
A DVTK azzal a tudattal lépett pályára a Kisvárda ellen, hogy a ZTE 4–1-re nyert a Puskás Akadémia ellen, így nyilván óriási volt a nyomás a miskolciakon a győzelmi kényszer miatt. Erről beszélt az 1–0-ra megnyert találkozó után Zoran Zekic vezetőedző, míg Supka Attila a nyerőembert hiányolta csapatából.

Zoran Zekic, a DVTK vezetőedzője így értékelt.

„Nem nyújtottunk ma minőségi játékot, a labdás játékunkba rengeteg hiba csúszott. A küzdelemre, az akaratra ellenben nem lehet panasz, az egész csapat beletett mindent a meccsbe. A Puskás Akadémia–ZTE mérkőzés eredményének tudatában nem volt könnyű, idegesek voltunk, nagyon nagy nyomás alatt játszottunk. Ma már elkerülhetetlen, hogy a játékosok ne tudják meg egy másik mérkőzés végeredményét. Bíztunk benne, hogy ott számunkra kedvezőbb eredmény születik, és ez pluszmotivációt jelenthet nekünk. De így is megoldottuk, hogy nehezítő körülmény volt.”

Supka Attila, a Kisvárda vezetőedzője a következőket mondta.

„Az első félidőben jó teljesítményt nyújtott a csapat, megvoltak azok a lehetőségeink, amivel előnyt tudtunk volna szerezni. Sajnos megint abba a hibába estünk, hogy nem tudtuk ezeket értékesíteni. A második félidőben egy elkerülhető hibából kaptuk a gólt, ezt követően rohantunk az eredmény után, ami nem kedvezett a mi játékunknak. Megvolt a lehetőségünk az egyenlítésre, de ezek a helyzetek is kimaradtak. A vereség ellenére nem lehet bántani a csapatot, a játékosok mindent megtettek, hogy győztesen jöjjünk ki ebből a mérkőzésből. De míg a DVTK-nál Grozav egy helyzetnek nem mondható szituációból gólt szerzett, addig nálunk most sem volt hasonló nyerőember. A mérkőzés után elmondtam a csapatomnak, hogy ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni, de az utolsó két fordulóban még tehetünk azért, hogy minél jobb helyezést érjünk el.”

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK 0–1
(Grozav 63.)

Kisvárda,Várkerti Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:Berke

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2020–2021, 31. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 24., SZOMBAT
Puskás Akadémia–ZTE FC 1–4Felcsút,Pancho ArénaSolymosi Péter
Kisvárda–DVTK 0–1Kisvárda,Várkerti StadionBerke Balázs
19.30:Újpest FC–MTK Budapest(Tv: M4 Sport+)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion

Zierkelbach Péter

ÁPRILIS 25., VASÁRNAP
14.30:Budafoki MTE–Paksi FC(Tv: M4 Sport+)
Budapest,Budafoki MTE Sporttelep
17.00:Mol Fehérvár FC–Ferencvárosi TC(Tv: M4 Sport+)Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
19.30:Budapest Honvéd–Mezőkövesd(Tv: M4 Sport+)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC30209163–19+4469
2. Puskás Akadémia311741045–38+755
3. Mol Fehérvár30148860–35+2550
4. Paksi FC301281062–55+744
5. Kisvárda311191125–35–1042
6. MTK Budapest301091139–40–139
7. Újpest FC301151440–60–2038
8. Mezőkövesd301081232–41–938
9. Zalaegerszegi TE311061554–53+136
10. Budapest Honvéd30891342–44–233
11. Diósgyőri VTK31951734–49–1532
12. Budafoki MTE30761732–59–2727

Legfrissebb hírek

Rutinos kapust igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
17 órája

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:42

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

Felkészülés: kétgólos kisvárdai győzelem a Dinamo Kijev ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 19:08

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49
Ezek is érdekelhetik