MLSZ: a következő idényben kötelező a VAR az NB I-ben

Vágólapra másolva!
2021.03.31. 16:06
null
Magyarországon is elkezdik használni a VAR-t (Fotó: AFP)
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos dokumentumtárában megjelentek a következő idényre vonatkozó versenykiírások. Eldőlt, hogy a következő évadtól az NB I-ben kötelező lesz a VAR-rendszer, az élvonalbeli bajnokság július 30-án kezdődik, a Magyar Kupában pedig a 3. fordulóban kapcsolódnak be az első és másodosztályú klubok.

 



Az NB I 2021–2022-es versenykiírásában az áll, hogy a bajnokság július 30-án, pénteken kezdődik, és május 15-én, vasárnap ér véget. Hétvégeken pénteken, szombaton és vasárnap is rendeznek bajnoki találkozókat.

A 12 csapat háromkörös rendszerben vív meg egymással. Ezúttal sem lesz kiemelés annak kapcsán, melyik hat klub játszhat eggyel többször (17-szer) hazai pályán. Az idény végén a tabella utolsó és utolsó előtti helyezettje kiesik a másodosztályba.

A legfontosabb változás, hogy a következő idénytől az NB I-ben kötelező lesz a videobíró használata. Mindegyik élvonalbeli sportszervezetnek telepítenie kell a stadionjában a VAR-rendszert a nemzetközi előírásoknak megfelelően.

Az NB I-es csapatoknak a következő idényben is legfeljebb 25 fős kereteket kell nevezniük a bajnokságra. Az U19-es (2003-ban vagy később született) magyar játékosokat nem kell felírni a listára.

A következő évadban is marad a koronavírus-járvány miatt bevezetett mérkőzésenkénti öt cserelehetőség (három játékmegszakítással) – ha a futball szabályalkotó testülete (IFAB) meghosszabbítja a határozatát.

Az NB II-ben a következő kiírásban minden csapatban legalább egy 2002-ben vagy később született játékosnak kell végig a pályán lennie.

A szövetség az NB III-as bajnokságot 54 csapatosra tervezi a mostani évad 60 szereplős harmadosztálya helyett.

A Magyar Kupában az NB I-es és az NB II-es együttesek a 3. fordulóban csatlakoznak. Az első fordulóban 128 gárda vesz részt, a másodikban 64, a harmadikban pedig ismét 64. A döntőnek (8. forduló) a budapesti Puskás Aréna ad otthont.

Legfrissebb hírek

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
2025.05.28. 22:38

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
2025.05.28. 12:28

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 11:43

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

U21-es válogatott: először együtt a keretben Yaakobishviliék

Magyar válogatott
2025.05.21. 17:18

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28

A magyar futball érdeke – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik