Kisvárda: a sportigazgató újra a futballistafeleségek szerepéről

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 16:28
null
Révész Attila már egyértelmű javulást látott (Fotó: Földi Imre)
A Rádió 1 Balázsék című műsorában kedden a Kisvárda labdarúgócsapatának sportigazgatója, Révész Attila volt a vendég annak kapcsán, hogy a minap rendhagyó beszélgetésre invitálta a játékosok feleségeit: többek között azt is kérte tőlük, ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez.

Révész Attila, a Kisvárda labdarúgócsapatának sportigazgatója az M4 Sport Góóól!2 című műsorában érdekes témára is kitért múlt csütörtökön: kifejtette, hogy a közelmúltban leült beszélgetni a futballisták párjaival arról, ők miként tudnának hozzájárulni a csapat sikeresebb szerepléséhez.

„Jön a jó idő, nem azt szeretnénk látni, hogy a kisgyerekeikkel és a kutyával a városban boldogan sétálnak, hanem azt, hogy a feleségek a férjüket otthon engedik aludni, akik ne a kisgyerekkel egy szobában legyenek, és, mert ez nagyon sok esetben előfordult. Úgyhogy arra szerettem volna a hölgyeket ösztökélni – gondolva itt elsősorban a külföldi játékosok párjaira –, hogy ha szeretnének Magyarországon, ilyen jó körülmények között maradni, akkor nekik is feladatuk van, és a barátjukat, férjüket a legjobb állapotba kell hozni” – közöltük az M4 Sport magazinműsorában elhangzottakat idézve.

Eddig úgy fest, a beszélgetés pozitívan hatott a csapatra, hiszen a Kisvárda a hét végén 1–0-s sikert ért el a Budapest Honvéd otthonában, és így 25 forduló után a hetedik helyen áll az NB I-ben.

A sztori mégsem maradt ennyiben: a Rádió 1 Balázsék című műsora is foglalkozott vele kedden – Sebestyén Balázsék telefonon kérték Révész Attilát, mindinkább avassa be őket a részletekbe.

„Nem mi találtuk ki ezt a módszert, más országokban is alkalmazzák, és sportpszichológiai könyvekben is említik – ennek segítségével az összetartó erőnek kell megjelennie. A sikertelenségek miatt muszáj volt érzékeltetnem a feleségekkel és a játékosokkal, hogy az eddigieknél ezúttal sokkal fontosabb helyzetet kell megoldanunk.”

Balázsék kíváncsiak voltak arra, egészen pontosan mit kért Révész a feleségektől.

„Mindenekelőtt megkérdeztem, mindent megtesznek-e annak érdekében, hogy a párjuk a lehető legjobb formában teljesítsen. A kéréseinknek szigorúan szakmai jelentősége van: fontos, hogy a játékosok bioritmusa ne változzon, mert az nagymértékű teljesítményromláshoz vezethet. Érdekes, mert Honvéd elleni meccs után a fiúk azt mondták, a jövő héten is tarthatnánk ehhez hasonló találkozót – tette hozzá nevetve Révész. – Mérhető a javulás: összesen százhuszonnégy kilométert futottak a srácok a mérkőzésen; ilyen magas számot ebben az évadban eddig még egyszer sem értek el ebben a statisztikai mutatóban. A cél az volt, hogy kizökkentsem őket a komfortzónájukból és rávilágítsak: a fegyelmezettséget kell előtérbe helyezni. Azt hiszem, ez sikerült.”

Legfrissebb hírek

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Játékost cserélt a Kisvárda és a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 19:06

Lejárt a szerződésük, de a két légiós újra aláírt a Kisvárdához

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 20:28

Az MTK-tól érkezett a Kisvárda legújabb szerzeménye

Kézilabda
2025.06.06. 12:31

A Kisvárda magasan kiemelkedett a mezőnyből, a Barcika mindenkit meglepett – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2025.06.03. 20:52

A bennmaradás a legfontosabb cél a Kisvárda új vezetőedzője szerint

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 16:49

Kisvárda: Révész Attila elmondta, kik voltak a kiszemeltjei a vezetőedzői posztra

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 19:32

Házon belülről érkezik a Kisvárda új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 10:48
Ezek is érdekelhetik