Edzősors: A futball visszaadja, amit elvesz – Boér Gábor

– Ha Zoran Lesjak lövése után a labda nem a kapufán csattan a 88. percben, s egyenlítenek, majd pontot szereznek az MTK Budapest ellen, akkor még Boér Gábor a ZTE vezetőedzője?     
– Jó kérdés... Nem tudhatom, az viszont biztos, hogy rendkívül peches meccset játszottunk – mondta lapunknak Boér Gábor, a ZTE FC-től nyolc hónap után, kedden távozó 38 esztendős edző, aki pályafutása során először irányított élvonalbeli együttest. – Mi szereztünk labdát az ellenfél térfelének közepén, de elveszítettük, s nyolc másodperc múlva hátrányba kerültünk. Ezután jött az említett kapufa, majd néhány pillanattal később tizenegyeshez jutott az MTK. Szerencsétlen meccs volt, és valóban, lehet, ha befelé pattan a labda, még én vagyok a ZTE edzője, de nem kesergek már ezen. Hiszek benne, hogy a futball visszaadja, amit elvesz. Keményen kell dolgozni érte, de aki ismert, tudja, ezzel nem lesz gond.

– Amikor tavaly júliusban átvette a csapat irányítását, nem tartott attól, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét? Szinte a komplett csapat, meghatározó játékosok sora távozott.     
– Félsz sohase legyen az edzőben! Izgalom persze volt bennem, hiszen olyan lehetőséget kaptam az élettől és a zalaegerszegi vezetőktől, amelyre nem lehetett nemet mondani – ilyen fiatalon élvonalbeli kispadra leülni nagy esély. Amikor elutaztunk a ciprusi edzőtáborba, mindössze tizenegy felnőttjátékossal keltünk útra, sok tapasztalatlan, első vagy második NB I-es idényét kezdő fiatal is velünk tartott. Emlékszem, fogalmunk sem volt, ilyen körülmények közt mikor alakul ki egy összeszokott csapat, de bíztunk magunkban. Lassan rendeződött a helyzet, s utólag látni kell, az első három forduló sokakat megtévesztett.

– Pontot szerzett a csapat a Mol Fehérvár és a Mezőkövesd ellen, majd vereséget szenvedett a Ferencvárostól.     
– Az előző idény első négy helyezettjéből hárommal játszottunk, és kifejezetten látványos futballal rukkoltunk ki, pedig a nyári változások után sokan azt hitték, tuti kiesők leszünk. A jó játék kicsit megtévesztett sokakat a klubnál, így minket, azaz a szakmai stáb tagjait is, úgy gondoltuk, többre lehet képes ez a csapat. Ettől függetlenül elmondtuk, biztosan lesznek hullámvölgyek is. Úgy vágtunk neki a hatodik fordulónak, ha megverjük a Honvédot, az első helyre ugorhatunk – a vereséget sokan mélyütésként élték meg, pedig nem kellett volna, hiszen bőven a csapatépítés fázisában tartottunk.

– Ezután gyengébb periódus következett, viszont decemberben felálltak a padlóról. Hogyan élte meg ezeket a heteket?     
– Hullámvasúton ültünk. Amikor jöttek a rosszabb eredmények, dacot szült a játékosokban és bennem is, hogy kis túlzással NB II-es csapatnak tituláltak minket, sikerült összekapni magunkat. Ráadásul már ekkor gondot jelentett a vírushelyzet, a betegség engem is ledöntött a lábamról, ennek ellenére szépen zártuk az évet. Tavasszal mentális sokk ért minket: egy-egy pontot szereztünk a Honvéd és a Paks ellen, pedig többet érdemeltünk volna. A kispestiek ellen remekül futballoztunk, nyernünk kellett volna, a paksiak ellen pedig az utolsó percben kapott góllal veszítettünk két pontot. Ez visszavetette a társaságot, három pofonba is beleszaladtunk, ráadásul egyre több kulcsember esett ki a sorból a fertőzés miatt – ettől függetlenül például a Ferencváros elleni kettő kettes döntetlenre büszkék lehetünk, sőt bármennyire furcsán hangzik, ezt az időszakot nevezném a legsikeresebbnek, hiszen a nehéz időkben is helytálltunk, és sok fiatalnak adtunk lehetőséget. Büszke vagyok, hogy Szánthó Regő vagy Zimonyi Dávid berobbant az NB I-be, és a húszéves Németh Erik is megmutathatta tudását. Úgy azonban nehéz beépíteni a tehetségeket, ha közben ott a nyakunkon a kés.

– Ha visszatekint a Zeténél töltött időre, tenne valamit másképp?     
– A keret kialakításában biztosan aktívabb szerepet vállalnék. Sok minden adva volt, de nem teljesen alakíthattam úgy a csapatot, ahogy szerettem volna, az igazolásoknál rendkívül kevés volt a mozgásterem. Ez persze nem kifogás, hiszen így vállaltam el a feladatot. Itt megragadnám a lehetőséget, hogy megköszönjem az esélyt a vezetőségnek a bizonyításra, és az elválás is teljesen korrekt mederben zajlott. Továbbra is úgy érzem és tartom, hogy bent marad a csapat, akkor is, ha én maradtam volna a vezetőedző, de ahogy a kinevezésemkor, most is el kell fogadnom a klub döntését.

–  Elköszönt a játékosoktól?     
– Igen, kedden mentünk be a stábbal az öltözőbe, és jólesett, hogy érzelmesre sikerült, többen is szép üzenetet küldtek vagy személyesen mondták el, milyen jó volt együtt dolgozni. Ezek a szavak nagy lökést adnak a folytatásra.

– Nem csalódott, hogy épp most, amikor papíron verhető ellenfelekkel találkoznak, kellett távoznia?     
– De, az vagyok. Mint mondtam, biztos vagyok benne, hogy a ZTE a következő idényt is az élvonalban tölti, a csapatot úgy adom át, hogy nem áll kieső helyen. Sohasem játszottunk bunkerfutballt, a vezetőség is elvárta a látványos támadójátékot, úgy érzem, ezt is teljesítettük. Azt bánom még, hogy a vírushelyzet miatt elengedtük a Magyar Kupát, és az NB III-as csapat utazott Kisvárdára, hiszen a legjobb négy közé juthattunk volna – de a vezetőség azt mondta, az NB I prioritást élvez. Nem szabad elfelejteni azt sem, mi belementünk, hogy a koronavírus által sújtott Újpest elleni meccsünket elhalasszák, míg más klubok – az adott helyzetet kihasználva – begyűjtötték a három pontot.

– Merre tovább?     
– Voltak megkeresések, de nem szeretném elkapkodni a döntést. Belekóstoltam az NB I légkörébe, szeretnék ebben a miliőben dolgozni. A folyamatos nyomás ellenére egyáltalán nem érzem magam fáradtnak és megkeseredettnek. Rengeteget fejlődtem, büszkeséggel tölt el, hogy például Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője dicsérte a csapatomat, ez nagy erőt ad. A szenvedélyességemből semmit sem veszítettem, úgyhogy alig várom az újabb kihívást.