ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 22. FORDULÓJA ELÉ
MTK BUDAPEST–MEZŐKÖVESD
♦ Eddig kilencszer találkoztak az élvonalban, a mérleg kiegyenlített, mindkét csapat 4-szer győzött, 1 meccs döntetlenre végződött. A gólkülönbség az MTK-nak kedvez (11–8).
♦ A Mezőkövesd története első NB I-es mérkőzését az MTK ellen játszotta 2013. július 27-én, és 3–0-s vereséget szenvedett a Hungária körúton.
♦ Az MTK pályaválasztása mellett 5 meccset vívtak, 2 siker áll az egyik, 2 a másik oldalon, míg egy ízben nem bírtak egymással (2–2). Az éppen aktuális győztes mindig kapott gól nélkül tudta lehozni a találkozót.
♦ A kövesdiek vendégként az első diadalukat 2016 júliusában Dunaújvárosban aratták (1–0) a kék-fehérek ellen, akkor is Pintér Attila irányításával.
♦ Épp az MTK volt az ellenfél, amikor Pintér Attila tavaly novemberben megkezdte a második időszakát a borsodi együttesnél, azt a meccset Mezőkövesden 1–0-ra a fővárosiak húzták be.
♦ Az előző öt forduló a 7-es szám jegyében telt el az MTK számára: ezalatt 7 gólt szerzett, 7-et kapott és éppen 7 pontot gyűjtött (2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség) Michael Boris együttese.
♦ A Mezőkövesd nem talált legyőzőre a legutóbbi nyolc bajnokiján (5 diadal, 3 iksz), ez a leghosszabb veretlenségi széria jelenleg az NB I-ben.
♦ Az MTK hazai teljesítményét vizsgálva a 14-es szám bukkan fel újra és újra: 14 szerzett pont és 14–14-es a gólkülönbség áll a neve mellett. Amúgy otthon éppen 50 százalékos a kék-fehérek mérlege: 4 siker, 2 döntetlen, 4 vereség.
♦ A Kövesd idegenbeli mutatója 2 győzelem, 3 iksz, 5 vereség, ezzel csak a Diósgyőrt előzi meg a mezőnyben. Csupán Pakson (2–1) és Budafokon (1–0) tudott nyerni.
♦ A Mezőkövesd házon kívül a legkevesebb gólt szerezte a mezőnyben, mindössze 5-öt, az előző 8 idegenbeli fellépéséből 6-on gólképtelen volt.
♦ Viszont a borsodi gárda a legutóbbi három idegenbeli meccsén nem kapott gólt.
♦ Pintér Attilának vezetőedzőként jól megy az MTK ellen az NB I-ben: a 2003 óta lejátszott 14 mérkőzésének a felét (7) megnyerte, ötször végzett döntetlenre és csak kétszer szenvedett vereséget.
ZTE FC–ÚJPEST
♦ Ez lesz a két csapat 81. összecsapása a magyar élvonalban. Az eddigi 80 mérkőzésből a ZTE 18-at, az Újpest 44-et, a nyert meg, a döntetlenek száma is 18.
♦ A 2011 óta lejátszott 7 bajnokijukon a Zete csak egyszer tudta legyőzni a lila-fehéreket, tavaly februárban hazai pályán (2–1), az volt akkor az azóta már távozott Márton Gábor bemutatkozása a zalaiak kispadján.
♦ Zalaegerszegen 39-szer találkoztak, a mérleg a hazaiak szempontjából 12–14–13, tehát egy hajszállal az újpestiek állnak jobban.
♦ Az Újpest a téli szünetben kinevezett Michael Oenning irányításával három vereséggel kezdte az évet, a legutóbbi két bajnokiját azonban megnyerte (3–1 az MTK, majd 1–0 a DVTK ellen).
♦ A ZTE a legutóbbi három bajnokiját elvesztette, és – az Újpest elleni, december 23-án bepótolt meccsét is beszámítva – hatmeccses nyeretlenségi sorozatban van (2 döntetlen, 4 vereség). Ezalatt egy találkozón sem kapott két gólnál kevesebbet.
♦ A Zete az előző öt forduló alapján a bajnokság második legrosszabb formában lévő csapata (2 pont), csak a Fehérvárt előzi meg (1).
♦ Ez a két gárda kapta eddig a legtöbb gólt a bajnokságban: az Újpest 42-t, a Zalaegerszeg 41-et. (A lila-fehéreknél a MLSZ által a DVTK javára 3–0-val jóváírt eredmény góljait nem számoltuk bele).
♦ A Zete a pontjai felét (11) szerezte meg hazai pályán (3 győzelem, 2 iksz, 5 vereség), pályaválasztóként minden találkozón legalább egyszer betalált az aktuális ellenfelének.
♦ Vendégként a lila-fehérek mutatója 3 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség, legutóbb győzni tudtak az MTK otthonában, ezzel hatmeccses idegenbeli nyeretlenségi sorozatuknak vetettek véget.
♦ Az Újpest egyetlen idegenbeli meccsét sem tudta kapott gól nélkül lehozni a bajnokságban.
MOL FEHÉRVÁR FC–DIÓSGYŐRI VTK
♦ A mérkőzést eredetileg Diósgyőrben játszották volna, ám mivel májusban három U21-es Európa-bajnoki találkozót is rendeznek a Mol Aréna Sóstóban, illetve az éves gyepszőnyeg-felújítást is el kell végezni, ezért a csapatok kérték a pályaválasztói jog felcserélését.
♦ Az élvonalban 74 mérkőzést vívtak eddig egymással, a mérleg 41 fehérvári siker, 10 döntetlen, 23 diósgyőri győzelem.
♦ A Diósgyőr eddig 37 kísérletből hétszer győzött a Vidi otthonában, legutóbb 2019 februárjában, 2–1-re. Döntetlen 6-szor született, legutóbb 2020 márciusában, szintén egy zárt kapus meccsen (1–1).
♦ A DVTK a tavaly márciusi találkozójuk óta vendégként egyszer sem ikszelt, sőt, a Ferencváros elleni január 20-i győzelem (1–0) kivételével valamennyi idegenbeli bajnokiját elbukta.
♦ A Mol Fehérvár az NB I legrosszabb formában lévő csapata: Nikolicsék az előző öt fordulóban négyszer kikaptak, és mindössze 1 (!) pontot szereztek (0–0 otthon a Mezőkövesd ellen).
♦ A Diósgyőr sem lehet túlságosan büszke a 2021-es teljesítményére: 6 bajnokin csupán 7 pontot gyűjtött (2 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség) és továbbra is sereghajtó.
♦ A Fehérvár otthon kétszer annyi pontot (22) gyűjtött, mint idegenben (11), de úgy, hogy 12 meccset játszott hazai környezetben és csak 10-et vendégként. A hazai mérlege 6 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség. Mind a két hazai kudarca tavasszal történt: a Honvéd, majd az MTK is 2–1-re tudott nyerni a Mol Aréna Sóstóban.
♦ Döntő lehet a találkozó végkimenetele szempontjából, hogy ki szerzi az első gólt. Közös ugyanis a két együttesben, hogy hátrányból még egyikük sem tudott nyerni ebben a bajnokságban. A Fehérvárnak ugyan 11-ből 5 alkalommal sikerült döntetlenre mentenie a meccset, a DVTK viszont mind a 14 olyan mérkőzését elbukta, amelyen az ellenfele jutott előnyhöz.
FERENCVÁROS–BP. HONVÉD
♦ Ellentétes előjelekkel kezdi a dél-pesti derbit a két fél: a Honvéd kieső helyről, új edzővel vág neki a fordulónak, miközben a Ferencváros toronymagasan vezeti a tabellát. A két patinás csapat 1916-ban találkozott először az élvonalban (az FTC 1:0-ra nyert), a Kispest egyből visszavágott (szintén 1:0). Eddig 211 első osztályú bajnokin mérkőztek meg, 116 Fradi-győzelemmel, 34 döntetlennel, 61 kispesti sikerrel. Ezek közül hármat olyan bajnokságban játszottak, amely félbeszakadt (egyet 1944-ben, kettőt 1956-ban); ezek nélkül az örökmérleg 115–34–59.
♦ A párharc történetének leghosszabb szériája az FTC-hez kötődik: a zöld-fehérek 1922 és 1939 nyara között minden egyes bajnokin legyőzték a kispestieket, sorozatban 35-ször! A kispesti szempontból nyomasztónak is nevezhető sorozat 1939. november 26-án 2:1-gyel tört meg.
♦ A Honvéd a legutóbbi tíz dél-pesti rangadóból csak egyszer tudta legyőzni a Ferencvárost (2019. április 27-én 3–2-re nyert). A kispestiek az előző négy találkozón gólképtelennek bizonyultak, igaz, kétszer a zöld-fehéreket is nullán tartották.
♦ A Ferencváros pályaválasztása mellett legutóbb, 2020 februárjában gól nélküli döntetlenre végeztek, akkor még az olasz Giuseppe Sannino irányította a piros-feketéket. Ezzel egy hatmeccses vereségsorozatukat szakították meg a kispestiek, akik bajnokin eddig még egyszer sem nyertek a Groupama Arénában! Legutóbb 2013. október 6-án, a Puskás Ferenc Stadionban tudtak győzni a Fradi vendégeként (1–2), Marco Rossi vezetésével.
♦ A Ferencváros a legutóbbi hat bajnokiján nem szenvedett vereséget – háromszor nyert, háromszor ikszelt –, ez a második leghosszabb aktív veretlenségi sorozat most a bajnokságban.
♦ A Bp. Honvéd az előző három fordulóban képtelen volt győzni és közben csak egy pontot szerzett (1 döntetlen, 2 vereség).
♦ Az FTC hazai mérlege 8–1–1, 25 pont, ez a legjobb a mezőnyben, a második Fehérvár 22 ponttal követi, viszont úgy, hogy két meccsel többet játszott. A zöld-fehérek otthon mindössze négy gólt kaptak eddig a bajnokságban, egynél többet egyszer sem.
♦ A kispestiek pontjaik több mint 63 százalékát – 22-ből 14-et – idegenben gyűjtöttek be, 4–2–4-es mérlegükkel a forduló előtt az ötödik helyet foglalták el a vendégtabellán.
♦ A Honvéd legutóbbi 4 idegenbeli bajnokija 2–1-es végeredményt hozott – kétszer a kispesti csapat, kétszer az ellenfél (az Újpest, majd a Mezőkövesd) nyert ilyen különbséggel.
♦ Ha csak az első félidőkben nyújtott teljesítményt nézzük, a Honvéd 32 ponttal az előkelő harmadik a táblázaton, a második játékrészben azonban erőteljes a piros-feketék visszaesése, mert a meccsek végére ebből 10 pontot „elvesztettek".
♦ A kispestiek 10-szer kerültek előnybe a bajnokságban, ám ezt csak ötször tudták győzelemre váltani, háromszor döntetlennel zártak, kétszer pedig fordított az ellenfél.
♦ Horváth Ferenc, a Honvéd frissen kinevezett vezetőedzője eddig 15 tétmeccsen irányította aktuális csapatát a Ferencváros ellen és ezekből – 4 döntetlen és 8 vereség mellett – csupán hármat sikerült megnyernie, mindannyiszor 1–0-ra (kétszer a Videotonnal, egyszer a Haladással). A háromból az egyiket viszont 2016 februárjában egy Magyar Kupa-mérkőzésen a Vidivel a Groupama Arénában aratta!
BUDAFOKI MTE–PUSKÁS AKADÉMIA
♦ Eddig mindössze egy meccset játszottak egymással az élvonalban, ősszel a Pancho Arénában 3–0-ra a felcsúti együttes nyert.
♦ Az újonc Budafok egy 11 bajnokin átívelő nyeretlenségi sorozat után a legutóbbi három fordulóban 6 pontot szerzett, és a Honvéd ellen vendégként aratott diadalának köszönhetően, közel két hónap után ismét nem áll kieső pozícióban.
♦ Az előző öt forduló alapján a Puskás Akadémia az élvonal legjobb formában lévő gárdája, 13 pontjával (4 győzelem, 1 döntetlen) még a bajnokságot nagy fölénnyel vezető Ferencvárost (11) is felülmúlta ebben az időszakban.
♦ A PAFC a legutóbbi négy bajnokiját kivétel nélkül megnyerte, az utóbbi hármon mindig legalább 2 gólt szerzett. Legutóbb még tavaly december közepén, Mezőkövesden maradt alul (0–1).
♦ Hazai produkciója (3 diadal, 2 döntetlen, 5 vereség) alapján a Budafok kieső helyen állt a forduló előtt, csak a Honvédot tudta megelőzni.
♦ A BMTE eddigi tíz otthoni találkozójából nyolcszor legalább 3 gól esett.
♦ Vendégként a Puskás Akadémia mostanában elég meggyőzően szerepel, a legutóbbi hat idegenbeli fellépéséből csupán egyet vesztett el, a mezőkövesdit (0–1). Összmérlege 5–1–5, az egyetlen döntetlenjét Fehérváron érte el (1–1).
♦ Újonc létére a Budafok az NB I legkitartóbban küzdő együttese: hátrányból a legtöbb pontot (9) szerezte az NB I-ben, pedig a mezőnyből a ZTE mellett a másik olyan gárda, amellyel szemben a leggyakrabban, összesen 15-ször került előnybe az ellenfél. Csizmadia Csaba alakulata kétszer tudott fordítani, háromszor pedig ikszre hozta vissza a meccset.
♦ Kovács Dávidnak kulcsszerep jut a Budafok támadójátékában. A legutóbb a Honvéd ellen egy szabadrúgásgólt elérő és egy másikat kapufás lövésével előkészítő támadó középpályás már a nyolcadik találatnál jár, így csapata góljainak 30 százaléka fűződik a nevéhez. Ennél nagyobb részesedése jelenleg egyetlen másik játékosnak sincs együttese gólterméséből.
PAKSI FC–KISVÁRDA
♦ Eddig hétszer csapott össze NB I-es mérkőzésen a két csapat, a mérleg az őszi 3–1-es sikere révén billen a Kisvárda felé (3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség). A párharcban kezdetben a Paks állt jobban, viszont a legutóbbi sikerét 2019 májusában érte el (1–0). Az azóta rendezett négy találkozón képtelen volt legyőzni a szabolcsiakat (1 iksz, 3 vereség).
♦ Pakson viszont még nem tudott nyerni a Várda, két elvesztett bajnoki után legutóbb 1–1-es döntetlennel távozott.
♦ A Paks az előző körben 3–2-re alulmaradt a Puskás Akadémia otthonában, előtte azonban egy négymeccses veretlenségi sorozatot (2 győzelem, 2 döntetlen) tudott felmutatni a bajnokságban.
♦ A Paks mérkőzésein született eddig a legtöbb gól, 21 forduló alatt 82, ez majdnem négyes átlagot (3.9) jelent meccsenként.
♦ A Kisvárda hullámzó teljesítményt nyújt tavasszal, az MTK és a Diósgyőr elleni vereség után legutóbb egy ráadásban lőtt góllal újra képes volt nyerni (ZTE 2–1), pedig a Szusza Ferenc Stadionban fogadta ellenfelét, mert a saját pályája alkalmatlan volt a játékra.
♦ A Paks továbbra is inkább otthon sikeres, hazai találkozóinak több mint a felét (10-ből 6-ot) megnyerte. Egyszer ikszelt, a Honvéddal, és 3 vereséget szenvedett el, Bognár Györggyel a kispadon viszont ezek közül csak egyet. A legutóbbi 5 otthoni bajnokijából négyet megnyert, ezalatt csak a bajnok FTC vitte el a 3 pontot a tolnai városból.
♦ A Kisvárda vendégként eddig pozitív mérleget produkált (4 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség), a forduló kezdetéig csupán három csapat – Ferencváros, MTK és Puskás Akadémia – gyűjtött több pontot nála idegenben. Az is igaz ugyanakkor, hogy mindezt inkább az őszi teljesítményével érte el, mert a legutóbbi három vendégellépésén csak egy pontot szerzett, igaz, azt éppen a címvédő és listavezető Ferencvárosnál.
♦ A tolnaiak góllövőlistát vezető csatára, Hahn János a 12 találatának a háromnegyedét, 9-et hazai pályán érte el. A paksiak otthoni góljainak (23) a 39 százaléka fűződik a nevéhez.
| HELYSZÍN | JÁTÉKVEZETŐ |
FEBRUÁR 19., PÉNTEK | ||
20.00: MTK Budapest–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport) | Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion | Berke Balázs |
FEBRUÁR 20., SZOMBAT | ||
14.45: ZTE FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport) | Zalaegerszeg, ZTE Aréna | |
17.00: Mol Fehérvár FC–DVTK (Tv: M4 Sport) | Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó | |
19.30: FTC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport) | Budapest, Groupama Aréna | |
FEBRUÁR 21., VASÁRNAP | ||
14.30: Budafoki MTE–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport) | Budapest, Budafoki MTE Sporttelep | |
17.00: Paksi FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport) | Paks, Paksi FC Stadion | |
Az összes mérkőzés zárt kapus. Az NB I állása és a góllövőlista itt! |
1. Ferencvárosi TC | 21 | 15 | 5 | 1 | 44–12 | +32 | 50 |
2. Puskás Akadémia | 21 | 11 | 3 | 7 | 29–28 | +1 | 36 |
3. Mol Fehérvár | 21 | 9 | 6 | 6 | 43–25 | +18 | 33 |
4. MTK Budapest | 21 | 9 | 5 | 7 | 31–28 | +3 | 32 |
5. Kisvárda | 21 | 8 | 7 | 6 | 22–25 | –3 | 31 |
6. Paksi FC | 21 | 8 | 5 | 8 | 42–40 | +2 | 29 |
7. Mezőkövesd | 21 | 8 | 5 | 8 | 23–27 | –4 | 29 |
8. Újpest FC | 21 | 7 | 4 | 10 | 26–45 | –19 | 25 |
9. Budafoki MTE | 21 | 6 | 5 | 10 | 27–39 | –12 | 23 |
10. Zalaegerszegi TE | 21 | 6 | 4 | 11 | 37–41 | –4 | 22 |
11. Budapest Honvéd | 21 | 5 | 7 | 9 | 32–32 | 0 | 22 |
12. Diósgyőri VTK | 21 | 5 | 2 | 14 | 23–37 | –14 | 17 |