NB I: a svéd élvonalba szerződött az Újpest FC támadója

Vágólapra másolva!
2021.02.08. 06:58
null
Bjarnason újpesti karrierje egyelőre lezárult (Fotó: Török Attila)
A svéd élvonalban szereplő IK Siriusnál folytatja pályafutását Aron Bjarnason – számolt be előbb az uppsalai együttes, majd az újpesti klub hivatalos honlapja is. A 25 éves támadó 2019 nyarán lett az Újpest FC játékosa, 16 NB I-es meccsen lépett pályára, gólt nem szerzett, majd az előző év májusában kölcsönadták hazájába, a Valurnak.

 

 

Az ujpestfc.hu felidézi, két gólja akadt azért lila-fehérben az U19-es izlandi válogatott labdarúgónak: az FC Ajka elleni Magyar Kupa-találkozón szerezte ezeket – sőt, azon az összecsapáson egy gólpasszt is kiosztott.

Bjarnason a Valurtól visszatérve, tavasz elején a Mol Fehérvár, a Mezőkövesd és a Ferencváros ellen elvesztett bajnokikon is az Újpest FC meccskeretének tagja volt, ám egyetlen játékpercet sem kapott 2021-ben.

A Sirius a svéd élvonal 2020-as idényében 16 csapatból a 10. helyen zárt.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Simeon Ajanah-Chinedu
(nigériai, novemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb OFK Titograd – Montenegró)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Aron Bjarnason (izlandi, Valur – Izland)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kálnoki-Kis Zsombor
Kiszemeltek:
Távozók: Aron Bjarnason (izlandi, IK Sirius – Svédország), Rácz Barnabás
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Petar Gigics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
1 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
9 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
13 órája

Makrai Gábor: Minden profi futballista a rangadókról álmodik

Labdarúgó NB I
22 órája

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:28

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34
Ezek is érdekelhetik