Honvéd: profi szerződést kapott a 18 éves tehetség

Vágólapra másolva!
2021.02.09. 19:11
Dúzs Gellért fontos mérföldkőhöz érkezett: a Honvéd 18 éves kapusa két évre szóló, hosszabbítási opcióval ellátott profi szerződést írt alá klubjával – tudtuk meg a kispesti labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

Dúzs Gellért Salgótarjánban kezdte a karrierjét, 2016 februárjában érkezett Kispestre, végigjárta a korosztályos csapatokat a Magyar Futball Akadémián, aztán 2019 decemberében, 17 évesen már bemutatkozhatott az NB III-ban, ahol eddig hat mérkőzésen védett. Az első csapat kispadján hét alkalommal foglalhatott helyet.Dúzs Gellért Salgótarjánban kezdte a karrierjét, 2016 februárjában érkezett Kispestre, végigjárta a korosztályos csapatokat a Magyar Futball Akadémián, aztán 2019 decemberében, 17 évesen már bemutatkozhatott az NB III-ban, ahol eddig hat mérkőzésen védett. Az első csapat kispadján hét alkalommal foglalhatott helyet.

A fiatal kapus remek tapasztalatszerzésnek tartja, hogy az első csapattal készülhet.

„Vártam már, hogy az utánpótlás-bajnokságok után a felnőttek között is lehetőséget kapjak, nagyon élvezem a felnőttfocit. Ez már egy magasabb szint, gyorsabb a játék, nagyon jól érzem magam. A következő nagy cél, hogy bemutatkozzak az első csapatban, ehhez rengeteget kell még dolgozni, de úgy gondolom, hogy minden esélyem megvan arra, hogy a Honvéd NB I-es csapatában is megmutassam magam.”

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:00

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 21:53

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00
Ezek is érdekelhetik