Honvéd: a román Viitorul szerződteti a válogatott játékost – hivatalos

Vágólapra másolva!
2021.02.06. 13:43
null
Artur Craciun érkezését tavaly augusztusban jelentette be a Honvéd (Fotó: honvedfc.hu)
A Budapest Honvéd megerősítette a korábbi sajtóhíreket, a négyszeres moldovai válogatott bekk, Artur Craciun kölcsönben visszatér volt csapatához, az FC Viitorulhoz.

 

Délelőtt a Telekom Sport romániai sporttelevízió számolt be arról, hogy a Liga 1-ben szereplő FC Viitorul szerződteti a Budapest Honvéd moldovai válogatott védőjét, Artur Craciunt, aki tavaly nyáron igazolt az NB I-be.

A 22 éves középhátvéd Magyarországra jövetele előtt is román klubban szerepelt: az előző idényben a másodosztályú kolozsvári Universitatea játékosa volt.

Az NB I-ben két mérkőzésen mindössze 7 percet játszó Craciun távozásáról kora délután nem kívánt nyilatkozni a kispesti csapat, majd nem sokkal később a hivatalos honlapján mégis bejelentette – a bekk kölcsönben visszatér Romániába.

 

Legfrissebb hírek

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
16 órája

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
18 órája

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
2025.05.27. 11:20

A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 10:34

A Puskás Akadémiától igazol az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 19:40

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40
Ezek is érdekelhetik