Fehérvár: az első csapattal készül az NB II-ben jól teljesítő támadó

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.05. 10:51
null
Halmai Ádám (balra) a Fehérvár NB I-es csapatánál bizonyíthat (Fotó: Békés Megyei Hírlap/Imre György)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján jelezte, szombattól az első csapat edzéseit látogatja Halmai Ádám, a klub 19 esztendős játékosa.

A 2001-es születésű támadó – akinek édesapja Halmai Gábor 57-szeres válogatott labdarúgó – 2019 nyarán a szombathelyi Illés Akadémiától igazolt a székesfehérváriakhoz. Az ősszel a másodosztályú Budaörsben futballozott kölcsönben.

Halmai – aki részt vett a Vidi januári edzőtáborában – az NB II mostani kiírásában húsz bajnoki találkozón hétszer volt eredményes és három gólpasszt adott.

A Fehérvár tájékoztatása szerint a kooperációs szerződés keretein belül a tavasszal az adott héten dől majd el, hogy az ifjú támadó Márton Gábor csapatában vagy a másodosztályú Budaörsben juthat-e értékes játékpercekhez.

Legfrissebb hírek

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
20 órája

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
22 órája

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35

Magyar válogatott játékost szerződtetett a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:18

Fehérvár: a válogatott védővel folynak a tárgyalások a szerződésbontásról

Labdarúgó NB II
2025.08.09. 14:19

Légiósok: a magyar csatár az első számú kiszemelt

Légiósok
2025.08.09. 12:35

Lisztes Krisztián visszatér a Ferencvároshoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 13:06
Ezek is érdekelhetik