NB I: Élvezetes így a futball! – Szabó János

– Paks lesz a végállomás?
– Gyanítom – válaszolta mosolyogva érdeklődésünkre Szabó János, a Telkiben edzőtáborozó zöld-fehérek 31 esztendős védője. – A minap három évvel meghosszabbítottuk nyáron lejáró szerződésem, mire letelik a megállapodás, közel leszek a harmincöthöz, szóval, jó esély van rá, hogy ott fejezem be, ahol elkezdtem. Nem vagyok vándormadár típus, ahol jól érzem magam, ott szívesen játszom. Márpedig Pakson nemhogy jól, remekül érzem magam.

– Mondja ezt egy Miskolcon született futballista...
– Tévedés! Tudom, több forrás is azt rögzíti, hogy Miskolcon jöttem világra, de ez nem igaz. Ízig-vérig tolnai gyerek vagyok. Szekszárdon születettem, Pakson nőttem fel, és a mai napig Paks az otthonom.

– Amikor a klub ügyvezetője, Haraszti Zsolt felvetette, hogy hosszabbítsanak, mennyit töprengett?
– Ezen nem volt min gondolkodni. Ha az én koromban valakinek felajánlanak egy hosszabb távra szóló szerződést, azt meg kell köszönni és alá kell írni. Megtisztelő, hogy ennyire bíznak bennem.

– Tett ezért, nemde?
– Amit tudtam, megtettem – és megteszem. Itt futballozom jó ideje, a vezetők, az edzők és a társak is tudják, mire számíthatnak tőlem.

– A jó ideje tizenhárom esztendőt takar.
– Úgy bizony, kétezernyolcban lettem a felnőttkeret tagja, az első bajnoki meccsemet kétezerkilenc márciusában a Kaposvár ellen játszottam. Hazai pályán, hatalmas szélben mutatkozhattam be – a végeredmény nulla nulla lett. Féléves siófoki kölcsönadást leszámítva azóta is itt vagyok.

– Mehetett volna máshová is?
– Voltak megkeresések, de az élet úgy hozta, hogy rendre maradtam. Hozzátehetem, egyáltalán nem bántam meg, hogy így alakult. Büszke vagyok arra, hogy eddig csaknem kétszáznyolcvan tétmérkőzést játszottam ebben a csapatban.

– Mi tartotta Pakson?
– A családias hangulat, a jó közösség, a nyugodt háttér és persze a folyamatos élvonalbeli szereplés. No meg a szeretteim és a barátaim közelsége. Mint említettem, helyi srác vagyok, ideköt minden, már nem is tudom elképzelni magam más csapatban. Nem tudhatom, mi lett volna, ha máshová igazolok, lehet, többet is kihozok a pályafutásomból, de az is lehet, hogy nem kapok sok játéklehetőséget. Egyébként nem szoktam ezen rágódni, úgy fogom fel, hogy minden úgy volt jó, ahogyan történt.

– Melyik volt a legerősebb Paks, amelyikben játszott?
– Nehéz kérdés... Azért nehéz, mert bár logikusan hangzana, ha rávágnám, hogy a tíz éve ezüstérmet szerző együttes volt a csúcs, abban az idényben nem tehettem annyit a csapatért, amennyit szerettem volna, hol játszottam, hol nem. Mindamellett fantasztikus időszak volt, a bajnokságban remekeltünk, a Ligakupát megnyertük, majd a nemzetközi porondon tisztességesen helytálltunk. Most, hogy a múltról beszélünk, kijelenthetem, sokkal több a szép emlék, mint a kevésbé szép. Jó, egyszer-kétszer fenyegetett bennünket a kiesés réme, de újra és újra bizonyítottuk, az első osztályban van a helyünk. Tavaly az utolsó, sőt az utolsó utáni pillanatra hagytuk a döntést, de ma már a sorsdöntő debreceni mérkőzésre is jó szívvel gondolok vissza. Főleg úgy, hogy a ráadás perceiben kétszer is a kapufa mentett meg minket... Amilyen hosszú, olyan vidám volt a hazafelé tartó út, de egyszer elég volt. Többé nem akarunk hasonló izgalmakat átélni!

– Nem úgy tűnik, hogy az idén aggódniuk kell.
– Nyugtával dicsérjük a napot! Intő példának ott az MTK, amely két éve a téli szünetben ugyanúgy a hatodik helyen állt, mint pillanatnyilag mi, ám az idény végén elbúcsúzott az NB I-tól. Azt nem állítom, hogy rettegünk a kieséstől, de minél hamarabb gondoskodnunk kell arról, hogy az idény hajrájához közeledve ne kelljen nyugtalankodnunk a bennmaradás miatt.

– A Bognár György által favorizált támadófutball mennyire tetszik egy védőnek?
– Hogy őszinte legyek, az elején nem hittem benne, vezetőedzőnk filozófiája ugyanis merőben különbözik attól, ami korábban a Paksra jellemző volt. Idővel rádöbbentem, nem is olyan rossz, ha nyomást gyakorlunk az ellenfélre, ha többet tartózkodunk az ő térfelén, mint a miénken. Élvezetes így a futball! Nem mondom, egy hátvédnek okoz némi bosszúságot, ha a csapata négy háromra nyer, nem pedig egy nullára, mert gólt kapni sohasem jó, ám ezzel is úgy vagyok már, mindegy hogyan, csak győzzünk. Mert a labdarúgásban minden jó, de a legjobb nyerni!

– Vajon a következő három és fél év mit tartogat még az ön számára?
– A futballban bármi benne van. A Paksban szintúgy.

– Vagyis?
– Ha már egyszer dobogós helyen végeztünk, miért ne sikerülhetne újra?!