Mezőkövesd: görög utánpótlás-válogatott védő érkezett

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.28. 14:29
null
Konsztantinosz Dimitriu korábban megjárta az FC Basel utánpótlását is (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
Konsztantinosz Dimitriu személyében egy 21 éves görög utánpótlás-válogatott védő csatlakozott a Mezőkövesdhez – adta hírül a klub.

A fiatal labdarúgó az utánpótláséveit a Jannica FC, valamint a PAOK színeiben töltötte, utóbbi U19-es együttesében 33 mérkőzésen szerepelt. Az UEFA Ifjúsági Ligában a Puskás Akadémia FC0 és az Ajax Amsterdam elleni oda-visszavágós párharcokban mind a négy találkozón végig a pályán volt, a hollandok ellen gólt is szerzett. Ezt követően az FC Basel játékosa lett. A svájci klub U21-es gárdájában 24 meccsen játszott és egy bajnoki, valamint egy kupameccsen kapott lehetőséget az első csapatban. Konsztantinosz Dimitriu svájci kupagyőztesnek vallhatja magát, és megfordult a szintén svájci FC Wilben is.

A Mezőkövesd új védője 15 éves kora óta folyamatosan tagja a görög korosztályos nemzeti csapatoknak, eddig összesen 38 válogatott összecsapáson jutott szóhoz. Legtöbbször, 10 alkalommal az U19-es gárdában lépett pályára, de az U17-eseknél (9) és az U21-es együttesben (8) is rendszeresen lehetőséget kapott.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Branimir Alekszics (szerb, decemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb Szeged-Csanád GA), Barczi Dávid (novemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb ZTE FC), Martin Chrien (szlovák, Benfica B – Portugália, szabadon igazolhatóként), Nodar Kavtaradze (orosz-grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, szabadon igazolhatóként), Manuel Martic (osztrák, novemberben érkezett szabadon igazolhatóként, legutóbb Inter Zapresic – Horvátország), Jakub Vojtus (szlovák, CFR Cluj – Kolozsvár, Románia), Konsztantinosz Dimitriu (görög, FC Basel – Svájc)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ugrai Roland (szabadon igazolható, Bp. Honvéd)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Varjas Zoltán (kaposvári kölcsön után BFC Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

A Mezőkövesd nyerte meg az alsóházi csatát, oda a Békéscsaba tavaszi veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:44

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56

Dupla nulla! Nem született gól a kiesés elől menekülő csapatok zalaegerszegi összecsapásán

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 16:28

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Ötvös Bence nem gondol a válogatott meghívóra, csak dolgozik becsülettel

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 10:10
Ezek is érdekelhetik