Honvéd: Nagy-igazolás a láthatáron; Dallasból jön kapus

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 07:41
null
Nagy Dominik (balra) október óta szabadon igazolható, egy ideig az MTK edzéseit látogatta (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I tavaszi szezonja előtt több új játékos szerződtetését is bejelentheti a Budapest Honvéd.

 

A Bp. Honvéd megszerezheti a tízszeres válogatott Nagy Dominikot: a korábban Magyarországon a Kozármislenyben, a Pécsi MFC-ben és a Ferencvárosban is futballozó 25 éves futballista kedden írhatja alá szerződését a kispestiekhez.

A labdarúgó kemény időszakot tudhat maga mögött, 2020 januárjában került a Legia Warszawától fél évre kölcsönbe a görög Panathinaikoszhoz, s bár volt szó róla, hogy megvásárolják, sokallták az árát Athénban, így visszatért a Legiához. A lengyelek nem számítottak a játékosra, így tavaly októberben szerződést bontott, s hogy formában tartsa magát, az MTK Budapest edzéseit látogatta. Mérkőzéshiánnyal viszont küzdhet, hiszen legutóbb tavaly júniusban lépett pályára tétmérkőzésen (AEK Athén–Panathinaikosz 1–1).

Mint beszámoltunk róla, belső védő is érkezhet a klubhoz, az izraeli FC Asdod saját nevelésű hátvédje, Nir Bardea, akinek a klubja hivatalosan is megerősítette a 24 éves védő távozását. Az izraeli-román kettős állampolgárságú futballista szerződése nyáron jár le, a hírek szerint három és fél évre írhat alá Kispesten. A védő ebben az idényben hat bajnokin lépett pályára (az Asdod az idényben eddig 14 bajnoki meccset játszott).

S még nincs vége: kapus is érkezhet a XIX. kerületbe, mégpedig az amerikai-mexikói Jesse González. A 25 éves játékos már Kispesten tartózkodik, hamarosan bejelenthetik a szerződtetését. A légiós legutóbb az MLS-ben szereplő Dallasban játszott, igaz, nem panaszkodhat meccstúlterhelésre, hiszen tavaly csupán két bajnokin kapott szerepet, augusztus óta nincs klubja.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Bőle Lukács (szabadon igazolhatóként, legutóbb a Ferencváros kölcsönjátékosaként ZTE FC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Nir Bardea (izraeli-román, FC Asdod – Izrael), Jesse González (amerikai-mexikói, klub nélküli, legutóbb FC Dallas – Egyesült Államok), Nagy Dominik (szabadon igazolható, legutóbb Legia Warszawa – Lengyelország), Erdei Gábor (III. Kerület),
Távozók: Kálnoki-Kis Dávid (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 14:48

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 13:57

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik