Honvéd: Bőle szerződtetését már szerdán bejelenthetik

CS. A., P. K.CS. A., P. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.06. 08:43
null
A legutóbb Zalaegerszegen futballozó Bőle Lukács lehet a Honvéd első téli szerzeménye (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Hétfő este a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatától ősszel távozó Bőle Lukács a Honvéddal kezdte meg a téli felkészülést, részt vett az orvosi felméréseken. Információnk szerint a szélső Kispesten folytatja pályafutását, szerdán be is jelenthetik a szerződtetését.

 

Mint beszámoltunk róla, szerdán hivatalossá válhat, hogy Bőle Lukács a Bp. Honvédba szerződik. Úgy tudjuk, a 30 éves futballista hétfőn és kedden is megjelent a Magyar Futball Akadémián, s a tárgyalások eredményre vezettek, a jövőben Kispesten folytathatja.

Bőle tétmérkőzésen legutóbb tavaly június 27-én, a ZTE FC–Mol Fehérvár FC (1–1) bajnokin szerepelt. Utána visszatért a Ferencvároshoz (amely tavaszra kölcsönadta a ZTE-nek), a Fradinál nem számítottak rá, de csak az átigazolási határidő után tudott szerződést bontani az FTC-vel, így az ősszel már nem igazolhatott új csapatba.

Szintén Kispesten edz az NB III-ban szereplő III. Kerületi TVE 27 éves belső védője, Erdei Gábor, aki próbajátékon vesz részt, de ha szerződést is kap, várhatóan csak a Honvéd második csapatában lép pályára.

Biztossá vált a Honvéd felkészülési programja: szombaton 11 órakor az ETO FC Győr ellen lép pályára a csapat, majd négy nappal később, szerdán a szlovák FC Nitra látogat a Magyar Futball Akadémiára, zárásképp pedig következik az MTK Budapest elleni mérkőzés 16-án, szombaton a Hidegkuti-stadionban.

A Honvéd a június 23-i hétvégén éppen Bőle előző csapata, a ZTE ellen kezdi meg a bajnokságban a tavaszi szezont.

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik