Böde Dániel: Szívesen beállok a kapuba is, edzésen már védtem

–  Rendben van a lába?     
– A csapattal együtt kezdtem el a felkészülést, úgy néz ki, nem kell kihagynom egyetlen gyakorlatot sem a bokám miatt – felelte a Paksi FC csapatkapitánya, Böde Dániel, akit még december 13-án, a Mezőkövesd Zsóry elleni találkozó 13. percében kellett sérülés miatt lecserélni, csapata utolsó két bajnokiján már nem is léphetett pályára.

– Azt a meccset a Paks négy háromra elveszítette, majd utána a Ferencváros és az MTK Budapest ellen is pont nélkül maradt: ilyen sokat jelent Böde Dániel a csapatnak?     
– Biztosan jelentek valamennyit, de ennyit azért nem. Sajnos, az utolsó három bajnokin kikaptunk, de jobban is kijöhettünk volna azokból a meccsekből, hiszen például a Ferencváros ellen kimondottan jól futballoztunk.

–  Tavaly ilyenkor csak több győzelemmel előzték meg a már kieső helyen telelő ZTE együttesét, most a hatodik helyről várják a folytatást. Mennyit változott egy év alatt a Paks futballja?     
– Elég sokat, már csak azért is, mert akkor még támadót játszottam, most már viszont belső védőként számítanak rám. Való igaz, a hatodik helyről várjuk az első idei bajnokinkat, de még sok pontra van szükség a bennmaradáshoz. Óriási jelentősége lesz az első meccsünknek, hiszen amennyiben hazai pályán legyőzzük a Diósgyőrt, tizennégy ponttal ellépünk, ekkora hátrányt már biztosan nem dolgoz le a DVTK. Arról pedig felesleges beszélni, hol végezhetünk, egyelőre azt kell elérni, hogy ne kelljen hátrafelé nézegetnünk. Nincs értelme azon agyalni, mit hozhat számunkra az idény, ha ennyiszer vagy annyiszor nyerünk, az mire lehet jó. Bőven elég, ha csak egy meccsel foglalkozunk, ez most a DVTK elleni.

–  Miután a negyedik fordulót követően Bognár György lett a vezetőedző, az első bajnokin, az MTK Budapest elleni négy nullás győzelmet hozó bajnokin sérülés miatt nem léphetett pályára. Aztán amikor a következő héten, Diósgyőrben játékra jelentkezett, meglepetésre középpályásként vették számításba. Nagyon meglepődött?     
– Annyira azért nem. Bognár Györgyöt ismertem korábbról, még abból az időszakból, amikor szakkommentátorként rendszeresen véleményt nyilvánított a televízióban, ott többször is elmondta, hogy ő bizony nem a támadósorban szerepeltetne. Már csak ezért sem lepődtem meg, amikor elmondta, nem csatárt játszom a DVTK ellen, hanem középpályást, mégpedig a hatos pozícióban.

–  Annak idején ebben a szerepkörben mutatkozott be az NB I-ben, így nyilván volt sejtése arról, mit követel meg a pozíció, csakhogy a meccset követte egy Kaposvár elleni felkészülési mérkőzés, amelyen már belső védőt játszott, mint ahogy a következő, ZTE elleni bajnokin is.     

– Ha jól emlékszem, akkoriban több csapattársamnak is pozitív lett a koronavírus-tesztje, fontos emberek estek ki többek között a védelemből is, erre valamilyen formában reagálni kellett. Ifistaként játszottam már belső védőt, mi több, korábban a Ligakupában egy Honvéd elleni találkozón is volt rá példa, de ha nem így lett volna, akkor sem esem kétségbe. Van már néhány mérkőzés lábaimban, láttam már néhány találkozót, vagyis tisztában vagyok vele, mit követel meg a szerepkör.

 – Ha úgy adódik, kapusként is bevethető?     
– Ha esetleg úgy alakul, valami miatt egyik kapusunkra sem számíthat a szakmai stáb, elsőként jelentkezem, hogy szívesen beállok a kapuba. Régebben többször előfordult, hogy edzésen védtem, ráadásul kispályán a mai napig szívesen állok a gólvonal elé.

–  Az a futball, amit Bognár György irányításával játszanak, szimpatikus, ugyanakkor az is igaz, hogy a látványos meccsek sok kapott gólt is hoznak. Mennyire bosszantja?     
– Nem érzem úgy, hogy túlzottan sok gólt kapunk, amióta a védelem tengelyében játszom. A ZTE-től egyet kaptunk, de nyertünk, a Budafoktól és a Puskás Akadémiától kettőt-kettőt, de előbbit három kettőre, a felcsútiakat pedig hat kettőre vertük. Kisvárdán ugyan veszítettük három egyre, ám azon a meccsen nem védő voltam.

  –  Huszonötszörös válogatottként, a Ferencváros korábbi csapatkapitányaként miként élte meg, hogy a válogatott kiharcolja az Európa-bajnoki részvételt, korábbi klubja pedig eljut a Bajnokok Ligájában a csoportkörig?     
– Mint mindenki, én is örültem. Azért, mert eljöttem a Fraditól, nem lett belőlem ellendrukker, már csak azért sem, mert rengeteg ismerősöm, barátom van a klubnál. Néztem a meccseket, bosszankodtam, ha valami nem sikerült, jó érzés fogott el, ha valami szépet láttam, és persze szurkoltam – a Ferencvárosnak és a válogatottnak is.   

– Mit gondol, ha majd sok év múlva valaki felteszi a kérdést, milyen volt kétezer-húsz, mit felel majd?     
– Talán azt, hogy meglehetősen érdekes. Ki gondolta volna, hogy az előző bajnoki esztendőben az utolsó fordulóban, annak is az utolsó pillanatában harcoljuk ki a bennmaradást, vagy hogy nem sokkal később edzőt váltunk, mint ahogy annak sem volt realitása, hogy csatárból védő leszek. És akkor még meg sem említettem, hogy a koronavírus milyen hatással volt a futballra, az életünkre.

– És ha a reményeit kellene megfogalmazni az új évről, melyek lennének a sarkalatos pontok?     
– Nagy álmaim nincsenek. Legyen sérülésmentes az esztendő, a csapattal pedig szerepeljünk a lehető legjobban.

 –  Háromszáznyolcvannégy NB I-es összecsapáson lépett pályára, vagyis akár még ebben az idényben meglehet a négyszázadik élvonalbeli találkozója. Ha kétezerhat szeptemberében, amikor a DVTK elleni kettő egyes bajnokin bemutatkozott az első osztályban, valaki azt találja mondani, majd' tizenöt év elteltével ilyen magasságokba juthat, mit válaszolt volna?     
– Napra pontosan emlékszem, szeptember tizenhatodikán volt az a bizonyos bajnoki. Ha pedig azt mondják, ami van, meglehet, nem hiszem el, már csak azért sem, mert mindez nagyon távolinak tűnt. Akkoriban Paksnak, de akár Tolna megyének kevés élvonalbeli labdarúgója volt, hirtelen Éger László, Vayer Gábor és Buzás Attila neve ugrik be. Most viszont, ha már idáig eljutottam, jó lenne, ha a barátomat, Éger Lászlót megelőzném – neki ha jól tudom, négyszáztizenhat mérkőzése van.