NB I: Ennyire nem lehet bealudni a védelmünknek – Pisont István

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.12.20. 21:08
null
Pisont István válaszokat vár a játékosaitól, nem érti, miért adtak el annyi labdát (Fotó: Török Attila)
Az Újpest 2–1-re nyert a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó NB I 16. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 

Predrag Rogan, az Újpest vezetőedzője a következőket mondta.

„A mérkőzés előtt arról beszélgettem a játékosaimmal, hogy egyetlen igazság van, az pedig a pályán dől el. A győzelemhez szükség van az egyéni képességeikre, a megfelelő mentális hozzáállásra, s mindenekelőtt a győzni akarásra. Ezt hozták ma a pályán, ezért megérdemelten nyertünk. Az első félidőben több ziccerünk is volt, ami kimaradt, viszont a félidőben azt mondtam az öltözőben, hogy ugyanazzal a szellemiséggel játszanak tovább, hiszen megvan bennük az erő, hogy kontroll alatt tartsák a játékot. Hittünk magunkban, a játékosok hittek egymásban az után is, hogy a vezető gólunkra gyorsan jött a válasz. Aztán Perosevic káprázatos labdaátvétel után belőtte a győztes találatot. A recept ma egyszerű volt, jobban játszottunk a Honvédnál.”

Elmondta, szerdán a ZTE ellen is ez a játékfelfogás vezethet a három pont megszerzéséhez.

Pisont István, a Budapest Honvéd vezetőedzője így értékelt.

„Mindkét csapatnak igen fontos a jelenlegi helyzetében a pontszerzés, ez rányomta bélyegét a meccs színvonalára. Ez a kockázatvállalásban mutatkozott meg főképp, bár az Újpest már az első félidőben próbálta megszerezni a labdát a térfelünkön, és megakadályozni a támadásaink felépítését. Nálunk ebbe több hiba is csúszott, eladtuk a labdát, az ellenfél olvasta a mélységi passzainkat, amelyeket korábban jól alkalmaztunk. Ebből pedig veszélyes kontrákat vezettek a kapunkra. Az első félidei teljesítményünkkel nem tudunk elszámolni,a másodikban azonban feljavult a játékunk, csak bealudtunk az első gólnál. Bejátszották mögénk a labdát, és abból nagyon szép gólt lőttek. Ennyire nem lehet bealudni, figyelmetlen volt a védőnk, le sem tudtuk követni Beridzét, üresen ment be a kapunk elé. Gyorsan visszajöttünk a meccsbe, és helyzeteink is voltak a vezetés megszerzéséhez. Azonban ezt egy jól eltalált lövésből az Újpest tette meg. Igazából a ritmussal volt problémánk, többet vártam ettől.”

Hozzátette, olyan ki nem kényszerített labdaeladások voltak, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Meg kell kérdeznie a játékosait, hogy ez miből adódott. Kitért a Budafok elleni szerdai mérkőzésre is, bízik benne, hogy ott azt a játékot tudják nyújtani, amire képes a csapat.

LABDARÚGÓ NB I
16. FORDULÓ
Újpest–Budapest Honvéd 2–1
(Beridze 64., Perosevic 77., ill. Balogh N. 67.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Antal P.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2020–2021, 16. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
DECEMBER 18., PÉNTEK
Mol Fehérvár FC–Kisvárda 3–0Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóKáprály Mihály
DECEMBER 19., SZOMBAT
MTK Budapest–Paksi FC 3–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionFarkas Ádám
Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE 1–3
Miskolc,DVTK StadionBogár Gergő
Ferencváros–Budafoki MTE 2–1Budapest,Groupama ArénaSolymosi Péter
DECEMBER 20.,VASÁRNAP
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 1–0
Mezőkövesd,Városi StadionPintér Csaba
Újpest FC–Budapest Honvéd 2–1Budapest,Szusza Ferenc StadionAntal Péter
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1412231–7+2438
2. Mol Fehérvár1585235–17+1829
3. MTK Budapest1674524–21+325
4. Puskás Akadémia1672720–24–423
5. Kisvárda1565417–18–123
6. Paksi FC1663729–30–121
7. Zalaegerszegi TE1562726–25+120
8. Mezőkövesd1662816–22–620
9. Újpest FC1544717–30–1316
10. Budafoki MTE1443716–24–815
11. Budapest Honvéd1535722–22014
12. Diósgyőri VTK15311118–31–1310

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik