Interneten talált légiósokkal ért el sikereket a Ferencváros

Ebben a szezonban alaposan felbolydult az NB I, mintha valaki felrázta volna a tabella csapatait, és véletlenszerű sorrendben végeztek volna a csapatok – holott csak annyi történt, hogy a korábbi évek zűrös viszonyai, adóssághegyei, ígérethalmazai és gyanúsabbnál gyanúsabb bundaügyei után a rendezett vagy legalább rendezettebb körülményeket biztosító kluboknál a játékosok meghálálták a nyugalmat és a kiszámíthatóságot.

Így lett bajnok a jó anyagi körülmények közé került Videoton, így lett ezüstérmes a csak magyar játékosokra szavazó Paks, és így lett Magyar Kupa-győztes a „vidéki csoda”, az akkor még megfelelően finanszírozott Kecskemét.

A fehérváriak bajnoki aranyérméhez nem fért kétség, a Garancsi István, Mezey György páros kezdőcsapata ráadásul nem volt agyontömve légiósokkal: a tulajdonos legalább hárommillió eurót elköltött a nyáron, de Gosztonyi András volt a legdrágább vétel a maga 750 ezer eurójával, megelőzve például a 400 ezres Mladen Bozsovics, Martin Mutumba párost és a 300 ezerbe kerülő Bojan Djordjicot. Dusan Vasziljevics ingyen érkezett, míg maradt az előző idényből a Goran Vujovics, Ilija Radovics, Marko Andics, Damir Milanovic, André Alves, Tomás Tujvel hatos, de közülük nem mindenki kapott főszerepet, sőt. Emeljük ki a gólkirályi címet tavaszi „szokásos” visszaesése ellenére is (24 góllal) megszerző André Alvest, és azt, hogy az egész csapat gyengébb hajrája ellenére sem bukták el az aranyérmet (mint korábban többször is) – mert az ellenfelek sem remekeltek.

Olyannyira nem, hogy a 30 fordulós rendszerben a Vidi rekordkevés ponttal, 61-gyel végzett az élen, nem mellékesen a Vác megdicsőülése után a második legalacsonyabb átlagnézőszámmal zárt csapat az NB I élén (de még így is kétszer annyian voltak kíváncsiak a Vidire, mint pár évvel azelőtt). Tavaszra nyíltan összeveszett Garancsi és Mezey, a kupadöntő előtt kiderült, a mesternek mennie kell, a finálét a helyszínen tekintette meg egy bizonyos Paulo Sousa.

„Fél-egy év alatt tízet öregedtem, amire már nem volt szükségem. Ráadásul olyan korán kezdtek el nem kellő hangon ítélkezni a lelátón, amit fájlaltam, és most is fájlalok” – nyilatkozta már ősszel Mezey, a Maribor elleni kupakudarcra és a gyenge rajtra utalva. A télen Mezey már nyíltan összezördült főnökével, mert nem dönthetett az igazolásokról: Mutumbát sok százezer eurós ráfizetéssel már akkor elengedték, hetvenpercnyi futball után; a megváltóként várt, a Manchester Unitedet és a Rangerst is megjárt svéd-szerb Djordjic az idény végén ingyen távozott, tíz mérkőzés, közel 400 játékperc és nulla kanadai pont után...

Garancsi saját bevallása szerint évi egymilliárd forintot költött akkor a klubra, a város csakis az utánpótlást támogatta, de az tulajdonos az elsők között volt, akik tiszta viszonyokat teremtettek a labdarúgásunkban anyagi vonalon is. Hogy a legilletékesebbet, azaz őt magát idézzük: „Elegem van már abból, hogy két és fél éven át nagy pénzekért komoly adószakembereket kellett alkalmaznom annak érdekében, hogy támadhatatlanok legyenek a Videoton kifizetései. Tény, hogy Magyarországon – és most talán egy kicsit karikírozom a helyzetet – az adót mint olyat a futballisták és a sportvállalkozások nem ismerik. Ennek az állapotnak szerintem most vége”.

Mezey összeveszett újságírókkal, kommentátorokkal is, és a télen nem kapta meg a brazil César Augusto Hermenegildót (ne keverjük a támadót össze a 2008–2009-es idényben Fehérváron szereplő brazil szűrővel, César Romeróval), holott a támadó már az orvosi vizsgálatokon is átesett, hivatalos vidis fotó is készült róla; és Szabó János is maradt a Paksban.

Annak ellenben nagyon örültek Fehérváron, hogy tavasszal is őket erősítette Alves, akiért a Marseille és a Sporting CP is érdeklődött.

VID(ÉK)I A BAJNOK – STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Az előző idényben majdnem kieső Paksot Kis Károly behozta a második helyre remek tavaszi hajrával, Böde Dániel a legtöbb gólt (15) elérő magyar játékos lett, többnyire középpályásként játszva. A zöld-fehérek megnyerték a Ligakupát, a döntőben visszavágva az egy évvel korábbiakért a Debrecennek.

Kivételt erősítő szabály volt a Ferencváros, ahol a pocsék anyagi körülmények és az öltözői belharcok közepette is megmutatta a csapat, hogy a futballhoz nem kell pénz: a (nagyon kevés légióssal operáló) Újpest és a Vidi elleni komoly pofonok ellenére is behozta a harmadik helyre Prukner László a zöld-fehéreket, a bronzérem mellett az európai kupaszereplés lehetősége volt az igazi siker. No és az, hogy olyan légiósokkal futottak fel a dobogóra, mint Marko Ranilovic, Djordje Tutorics, Szrdjan Sztanics, Adriano Alves (André Alves testvére!), Júnior Ailton, Andrezinho, Sam Stockley, Héctor Morales, Emil Miljkovic, Nikola Jakimovszki, Frank Wiafe, Vu Bo, Men Jang vagy Igor Pisanjuk...

Nem lehetett panasz a máltai támadóra, André Schembrire, aki Bödével együtt lett ezüstcipős, kiválóan teljesített, utolsó kilenc mérkőzéséből csupán hármon nem talált a kapuba.

Abban az idényben a legismertebb légiós a cseh Marek Heinz volt az Üllői úton, aki ingyen érkezett, mint akkor minden játékos (és milyen jól jött a Megyeri Balázsért és Anthony Eldingért kapott 420 ezer euró!), egyetlen ottani idénye alatt 15 kanadai pontig jutott. Mint később kiderült: Prukner mester a szezon előtt az interneten keresgélt szabadon igazolható játékosokat, olyan jól állt a Fradi, a fizetések pedig negyedéveket csúsztak...

Nem a legjobban szerepelt a ligában a Kecskemét, de Magyar Kupa-aranyával bearanyozta klubtörténelmét is, a sikeredző az Urbányi Istvánt váltó Tomiszlav Szivics volt, a gárda húzóembere pedig a bajnokságban tíz gólpasszig és hat gólig jutó Foxi, akit 150 ezer euróért vettek vissza az Újpesttől. A Nyíregyházának 55 ezret adtak Sindou Dossóért. Az idény közben visszavonult a Magyarországra még 2001-ben kerülő Mladen Lambulics, rajtaütésszerűen: olyan gyengén játszott a Vidi ellen, hogy azonnali hatállyal szögre akasztotta a cipőit, amelyekben az Istennek sem akarta utolérni Alveséket.

Biztosan hiányolták már az előző idény négy fronton is megkoronázott királyát, a DVSC csapatát: a pocsékul sikerült nyári erősítések után két pofon következett a BL-selejtezőben, majd öt vereség az Európa-liga csoportkörében (Dzsudzsák Balázs PSV-je ellen is, kétszer), a végén a Sampdoria legyőzésével. A nyáron elengedtek pár alapembert, a télen szintén, ám az ingyen leszerződtetett légióshatos, a Stefan Mardare, Dajan Simac, Predrag Pavlovics, Eugene Salami, Mindaugas Malinauskas, Nenad Novakovics vonulat finoman szólva sem repítette újra a hazai labdarúgás élére a Lokit.

Bár a tulajdonos Szima Gábor szerződést akart hosszabbítani Herczeg Andrással, a szakember a pihenés mellett döntött. Érkezett a cseh Zdenek Scasny, de ő nem húzta sokáig, és a tulajdonos végül Kondás Elemért nevezte ki, akivel újra elkezdett nyerni a csapat, amelyben ismét Adamo Coulibaly volt a főszereplő, 17 góllal és 7 gólpasszal, de a macedón védő, Mirszad Mijadinoszki, horvát kollégája, Dajan Simac, illetve a kameruni „Janika”, azaz Yannick is sokat tett hozzá a szerény sikerekhez. Nagyon népszerű volt a kapus Vukasin Polekszics is, de őt két évre eltiltotta a FIFA egy vesztegetési kísérlet kapcsán. Miroszlav Grumics csak próbajátékig jutott, és nem lett új Coulibaly a francia-szenegáli Moussa Koita (a Genkben játszott éppen), akivel végül nem tudtak megegyezni.

Kiemelkedett az NB I légiósai közül a harmadik legjobb kapusnak megválasztott győri Szasa Sztevanovics, a légiósok „ezüstlabdása” pedig a pápai Goran Marics lett, a legjobb tíz játékos közé befért André Alves mellett Nikola Mitrovics is, az NS átlagosztályzatai alapján összeállított második legjobb csapatba pedig a kaposvári Borisz Gujics és a még ma is aktív Djorje Kamber (akkor ZTE).

Siófokon sokan havi kétszázezret kerestek (forintban!), nem a máshol megszokott egymilliót, Győrben és Zalaegerszegen sokkal többet vihettek haza. Az ETÓ-ban 28 légiós szolgált (és a belga, egy sérülését eltitkolva aláíró négyszeres belga válogatott Jonathan Walasiakot csak a FIFA előtt folytatott perrel sikerült lebeszélni arról, hogy ő legyen a huszonkilencedik), egy bajnoki kilencedik hely lett az eredmény, a ZTE tizenöt „vendégmunkással” lett a negyedik.

Mint említettük, remekelt a pápai Goran Marics, ami nem csoda, mert a Barcelona B-ben, a Celta Vigóban és a Norwich Cityben is megfordult korábban. Tizenegy gólt lőtt 26 fellépésén ekkor, 2012 elején eladják majd Kazahsztánba, de hamar visszatér, később a Dunaújvárosból vonult vissza – édesapja, a bókai születésű Zoran párszoros jugoszláv válogatott volt, légióskodott a Celtában is, innen a spanyol kapcsolat.

Nem lehetett panasz a jó nevű Prince Rajcomarra sem, az NB I Ruud Gullitja Izlandról igazolt Zalaegerszegre, a 2005-ös U20-as világbajnokságon Ryan Babellel, Ibrahim Afellayjal, Urby Emanuelsonnal és egy bizonyos Mark Ottennel együtt szereplő hollandot e (tőle 13 kanadai pontot hozó) szezon végén 200 ezer euróért eladják a Fortuna Sittardnak. Rati Alekszidze igen gólerős volt, ha kedve szottyant futballozni, később kiderült, miért is volt ilyen kiegyensúlyozatlan.

Kisalföldi olvasóink gyakran emlegetik szeretettel őt és az akkori győri játékosokat, akik az éjszakai életbe is bele-belekóstolgattak nagy ritkán, szökőévekben, de akkor is csak disztingváltan szórakozgatva, szerényen.

A ligában Foxi mellett Mitrovics is tíz gólpasszt adott, a kispesti brazil ötös éke, Danilo Cirino 12 kanadai pontig jutott, a kecskeméti Francis Litsingi nála eggyel többig. Őt kicsit már elfeledtük mára: 2011-ben bemutatkozhatott a Kongói Köztársaság válogatottjában, két évre rá 130 ezer euróért eladta a KTE a Teplicének, a szélső 2015-ben ANK-résztvevő volt. Foxinak ez nem adatott meg. Őt, mint említettük, 150 ezer euróért vették meg az Újpesttől, majd 190 ezerért adták el az FK Asztanának, ma, 34 évesen a török Balikesirsporban játszik.

Simán kiesett az NB II ellen a szokásos téli légiósözönnel harcoló Szolnok, bár a Herthát és a Hamburgot is megjárt Hervé Tchami jó fogás volt, az utolsó előtti az MTK lett, nagyon kevés légióssal.

Mint láthattuk, akár csak a korábbi években, most is dáridójukat tartották a ligában a légiósok, akik közül ki percembernek bizonyult, kiből közönségkedvenc lett, akikre évek múltán is szívesen emlékezünk.

És emlékezzünk meg Lipcsei Péterről is, aki 1990-ben a Józsa – Lipcsei, Pintér A., Keller – Simon T., Bánki, Limperger, Szenes – Páling, Fischer, Fonnyadt csapatban mutatkozott be a Fradiban és az élvonalban, és 2010 tavaszán a Megyeri – Stockley, Csizmadia, Balog Z., C. Alcántara – Wolfe, Adnan, Lipcsei, Abdi – Ferenczi I., Elding tizenegyben lépett utoljára pályára az NB I-ben. Nem sokkal a rendszerváltás után még az erdélyi magyar fiú, Szenes Sándor leigazolása is micsoda szenzációnak hatott, azóta meg... sok víz és miegyéb lefolyt a Dunán és a Tiszán.

Apropó, aki nem olvasta volna a sorozat első részét: az erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarokat a különböző adatbankok román, jugoszláv vagy ukrán játékosként tüntetik fel, de éppen 2020-ban legalább ezeken a hasábokon tegyük tisztába e dolgokat: ők bizony magyarok, magyar labdarúgók. De: azok a magyar gyökerekkel rendelkező játékosok, akik nem a magyar válogatottat erősítették, légiósként szerepelnek sorozatunkban, hiszen ők önként döntöttek egy másik nemzeti csapat mellett. Ugyanilyen egyszerű a nem magyar születésű, semmilyen magyar rokoni szállal nem rendelkező labdarúgók esete, ők addig számítanak légiósnak, amíg meg nem kapták a magyar állampolgárságot, ilyen volt például a Vasile Miriutából lett Miriuta László vagy Leandro, aki 2003-ban tette le a magyar állampolgársági esküt, és lett előbb U21-es, majd felnőtt válogatott. De úgy is mondhatnánk: nem tekintünk minden akkor jogilag, papíron külföldi játékosnak számító labdarúgót légiósnak.

De kik voltak a légiósok közül azok, akik emelték a magyar labdarúgás színvonalát?

Mivel hajlamos arra az ember, hogy az idő múlásával egyre kevesebb konkrétumra emlékezzen, és inkább érzelmi alapon ítélkezzen, ezért segítségül hívjuk a Nemzeti Sport osztályozókönyvét, ennek alapján állítottuk össze az évad legjobb légióstizenegyét is.

A TIZENÖT LEGJOBB IDEGENLÉGIÓS

André Alves (brazil, Videoton) 6.2, Nikola Mitrovics (szerb, Újpest) 6, Marko Andics (szerb, Videoton) 6, Marko Ranilovic (szlovén, Ferencváros) 5.9, Mladen Bozsovics (montenegrói, Videoton) 5.9, Djordje Kamber (bosnyák, Zalaegerszeg) 5.9. André Schembri (máltai, Ferencváros) 5.9, Rati Alekszidze (grúz, Győr) 5.8, Sorin Botis (román, Honvéd) 5.7, Milan Bogunovics (szerb, Zalaegerszeg) 5.7, Szasa Sztevanovics (szerb, Győr) 5.7, Dusan Vasziljevics (szerb, Videoton) 5.7, Dajan Simac (horvát, Debrecen), 5.7, Foxi Kethevoama (közép-afrikai köztársaságbeli) 5.7, Boris Gujic (bosnyák, Kaposvár) 5.6

Az MLSZ és a HLSZ szerint is Alex Alves lett az év legjobb légiósa.

AZ ÉV ÁLOMCSAPATA AZ OSZTÁLYZATOK ALAPJÁN

Szűcs Lajos (Lombard Pápa) 6.3 – Lázár Pál (Videoton) 5.6, Éger László (Paks) 6, Marko Andics (Videoton) 6 – Bartha László (Paks) 5.8, Nikola Mitrovics (Videoton) 6, Polonkai Attila (Videoton) 5.9, Böde Dániel (Paks) 6.2 – Oláh Lóránt (Kaposvár) 6, André Alves (Videoton) 6.2, Nagy Dániel (Videoton) 5.8

AZ IDEGENLÉGIÓSOK ÁLOMCSAPATA

Marko Ranilovic (szlovén, Ferencváros) 5.8 – Sorin Botis (román, Honvéd) 5.7, Dajan Simac (horvát, Debrecen) 5.7, Milan Bogunovics (szerb, Zalaegerszeg) 5.7, Marko Andics (szerb, Videoton) 6 – Nikola Mitrovics (szerb, Újpest) 6, Dusan Vasziljevics (szerb, Videoton) 5.7, Djordje Kamber (bosnyák, Zalaegerszeg) 5.9 – André Schembri (máltai, Ferencváros) 5.9, André Alves (brazil, Videoton) 6.2, Rati Alekszidze (grúz, Győr) 5.8

CSAPATOK ÉS LÉGIÓSOK

Videoton: Mladen Bozsovics, Goran Vujovics, Ilija Radovics (montenegróiak), Marko Andics, Dusan Vasziljevics (szerbek), Damir Milanovic (horvát), Martin Mutumba (ugandai), Bojan Djordjic (svéd), André Alves (brazil), Tomás Tujvel (szlovák)
Paks: –
Ferencváros: Justin Haber, André Schembri (máltaiak), Marko Ranilovic (szlovén), Djordje Tutorics, Szrdjan Sztanics (szerbek), Adriano Alves, Júnior Ailton, Andrezinho (brazilok), Sam Stockley (angolok), Liban Abdi (norvég), Héctor Morales, Iani Martín Verón (argentinok), Emil Miljkovic (bosnyák), Nikola Jakimovszki (macedón), Igor Pisanjuk (kanadai), Marek Heinz (cseh), Frank Wiafe (holland), Vu Bo, Men Jang (kínaiak), Iván Labrado (spanyol), Valdas Trakys (litván)
Zalaegerszeg: Aleksandar Novakovic, Djordje Kamber (bosnyákok), Matej Miljatovic, Leon Panikvar (szlovénok), Milan Bogunovics, Marko Miloszavljevics, Nenad Todorovics (szerbek), Stefan Cebara (kanadai), Ahmet Delic (osztrák), Ivan Delics, Darko Pavicsevics (montenegróiak), Artjoms Rudnevs, Daniils Turkovs (lettek), Prince Rajcomar (holland), Emre Okatan (török)
Debrecen: Vukasin Polekszics (montenegrói), Nenad Novakovics, Djordje Pantics, Predrag Pavlovics (szerbek), Mindaugas Malinauskas (litván), Mirszad Mijadinoszki (macedón), Dajan Simac (horvát), Stefan Mardare (román), Luis Ramos (hondurasi), Yannick, Etogo Essama (kameruniak), Adamo Coulibaly (francia), Vinicius Galvao (brazil), Eugene Salami (nigériai)
Újpest: Jhonnes, Jucemar (brazilok), Nikola Mitrovics (szerb), Marin Matos (horvát), Jarmo Ahjupera (észt)
Kaposvár: Boris Gujic (bosnyák), Drazsen Okuka, Bojan Pavlovics, Miroszlav Grumics, Gojko Ivkovics, Milan Perics, Alekszandar Novakovics (szerbek), Pedro Sass (brazil), André Cabete Portulez (portugál), Danian Dzsavad (marokkói), Egejuru Godslove (nigériai), Sztevan Pavicsevics, Marko Scsepanovics (montenegróiak)
Haladás: Marian Sluka, Branislav Fodrek (szlovákok), Nemanja Obrics (szerb), Andrei Enescu (román)
Győr: Szasa Sztevanovics, Nikola Trajkovics, Vladimir Djordjevics, Alekszandar Radoszavljevics, Lazar Sztanisics (szerbek), Eugéne Fomumbod (kameruni), Vahtang Pancsava, Lasa Totadze, Giorgi Ganugrava, Rati Alekszidze, Teimuraz Sarasenidze, George Bahtadze (grúzok), Szabó Ottó (szlovák), Marko Dinjar, Valentin Babic, Vedran Niksic (horvátok), Linas Pilibaitis (litván), Ji-Paraná, Nicolás Ceolin (brazilok), Juan Briones, Carlos Marinelli (argentinok), Mihai Nicorec (román), Tarmo Kink, Jarmo Ahjupera (észtek), Arsene Copa (gaboni), Djordje Csetkovics (montenegrói), Fuad Buguerra (algériai)
Budapest Honvéd: Ivan Lovric, Tomislav Labudovic (horvátok), Sebastian Remes, Sorin Botis, Sergiu Moga (románok), Dragan Vukmir (szerb), Fernando Cuerda, Pablo Coira, Rufino Segovia (spanyolok), Gary Tavars, Karim Rouani (franciák), Jean Akassou (elefántcsontparti), Peter Fieber, Milan Pastva (szlovákok), Haman Sadjo (kameruni), Lukas Zelenka (cseh), Joco Stokic (bosnyák), Abass Dieng (szenegáli), Diego Rigonato, Danilo Cirino, Guilherme Moreira, Dyjan, Andre Luis de Souza (brazil), Kris Bright (új-zélandi), Alfi Conteh-Lacalle (Sierra Leone-i), Haruna Jammeh (gambiai)
Vasas: Szasa Dobrics, Dusan Mileusznics, Goran Arnaut, Csedomir Pavicsevics, Lazar Arszics (szerbek), Helmi Lusszajef (tunéziai), Karim Benunesz (algériai), Vahtang Pancsava (grúz), Szimeon Hrisztov (macedón)
Kecskemét: Mladen Lambulics, Zoran Akovics, Goran Vujovics (montenegrói), Vladan Szavics, Szinisa Radanovics, Vladan Csukics, Alekszandar Alempijevics (szerbek), Christian Ebala (kameruni), Francis Litsingi (kongói köztársaságbeli), Foxi Kethevoama (közép-afrikai köztársaságbeli), Sindou Dosso (elefántcsontparti)
Lombard Pápa: Zoran Supics, Goran Marics (szerbek), Vadims Zulevs (lett), César Quintero (kolumbiai), Denisz Rebrik (ukrán), David Abwo (nigériai), Adrian Fertea, Rares Marin (románok), Konstantin Peric (bosnyák)
Siófok: Thiago Ribeiro, Roni Ribeiro (brazilok), Honma Kazuo (japán), Henry Isaac (nigériai), Jean-Paul Nomel (elefántcsontparti)
MTK: Federico Groppioni (olasz), Dragan Vukmir (szerb), Rafe Wolfe (jamaikai), Dejan Vukadinovics (szerb), Sasa Macura (ausztrál)
Szolnok: Vitalijs Melnicenko (lett), Nenad Djurovics, Petar Sztanisics (montenegróiak), Borisz Milicsics, Braniszlav Vukomanovics, Dragan Gosics, Milos Jokics (szerb), Claudiu Cornaci (román), Joseph Ngalle, Herve Tchami (kameruniak), Alex José de Paula (brazil), Igor Pisanjuk (kanadai), Eimantas Marozas (litván)

IDEGENLÉGIÓS EDZŐK
Massimo Morales (olasz, Budapest Honvéd, 1-14. forduló)
Giovanni Dellacasa (olasz, Vasas, 1-9. forduló)
Tomiszlav Szivics (szerb, Kecskemét, 10-30. forduló)
Zdenek Scasny (cseh, Debrecen, 17-23. forduló)

Jöttek-nem mentek. A tél a pánikigazolások kora, de 2011 februárjára kiderült, az előző nyáron Magyarországra szerződött 69 légiósból mindössze 24-en maradtak az NB I-ben. A legérdekesebb a nigériai Egejuru Godslove esete, a Kaposvölgye és a Kaposvár kiszolgálása után jó ajánlatot kapott Hollandiából, ahová DJ-nek hívták, de inkább leszerződött a PMFC-hez.

Nem lett nagy fogás. Pedig annak ígérkezett a holland Frank Wiafe Danquah, aki az Ajax neveltjeként a Newcastle Unitedtől érkezett a Fradiba, természetesen ingyen. Kettő plusz egy évre írt alá, de decemberben távozott, egyetlen mérkőzéssel a háta mögött. Igaz, az Újbuda elleni MK-derbin egy gól lőtt, és két gólpasszt is adott.

Zavarta a talaj. „Kétlábas, szervező középpályásról van szó. Képzett labdarúgó, zavarta is a talaj” – nyilatkozta a Haladás mestere, Aczél Zoltán az egy téli Ligakupa-meccsen pályára lépő román Andrei Enescuról. Aki még a jobb légiósok közé tartozott, mert sokakat a talajon kívül még a labda is zavart, hogy a Ligakupában megszokott tízezres drukkerhadak keltette hangorkánról már ne is beszéljünk, ezt a Besiktas drukkerei külön kirándulásokon tanulmányozták.

Kupahősök. A Ligakupában a kétfelvonásos fináléban a Lokitól Salami és Yannick talált be a Paksnak, de a visszavágón hengereltek Magasföldi Józsefék, a Magyar Kupa döntőjét Foxi mesterhármasa döntötte el a KTE javára, Csukics öngólja ellenére is. Szivics keretében nyolc, Mezeyében három légiós kapott helyet.