Honvéd: nem súlyos Eppel Márton sérülése, de idén már nem játszhat

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.12.18. 11:48
null
Eppel Márton (11) megsérült a Kisvárda elleni mérkőzésen (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján közölte, Eppel Márton bokaszalag-sérülést szenvedett a Kisvárda elleni bajnoki mérkőzésen (0–0).

A 29 esztendős válogatott csatárt – aki októberben írt alá a kispestiekhez – a múlt szombati, Kisvárda elleni találkozó hajrájában le kellett cserélni. Eppel Márton bicegve tudta elhagyni a pályát.

A kispestiek tájékoztatása szerint Eppelnek nem tört el a bokája, hanem a bokaszalagjai sérültek meg, így Pisont István vezetőedző idén már nem számíthat a támadóra.

A Honvéd ebben az évben még kétszer lép pályára: vasárnap az Újpest vendége lesz, majd három nappal később, december 23-án a Budafoki MTE-hez látogat.

Eppel az ősszel öt NB I-es meccsen játszott, gólt nem szerzett.

NB I, 2020–2021, 16. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
DECEMBER 18., PÉNTEK
20.00: Mol Fehérvár FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóKáprály Mihály
DECEMBER 19., SZOMBAT
14.45: MTK Budapest–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
17.00: Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)Miskolc, DVTK Stadion
19.30: Ferencváros–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
DECEMBER 20., VASÁRNAP
14.30: Mezőkövesd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
17.00: Újpest FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
2025.05.05. 21:35

A Juventus nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, a Honvéd ezüstéremig jutott

Minden más foci
2025.05.05. 18:52

Puskás–Suzuki-kupa: Szijjártó Péter is gratulált a döntőbe jutó Honvédnak

Minden más foci
2025.05.04. 20:57

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

Kilenc emberrel ikszelt a Kisvárda, kieső helyen a Gyirmót, fordított a Csaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 20:52

Nem tudta megtörni a Honvéd a Szentlőrinc veretlenségi szériáját

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 18:55

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
2025.04.17. 13:43
Ezek is érdekelhetik