Budafok: az FTC-től vettek kölcsön fiatal középpályást

Vágólapra másolva!
2020.12.30. 19:46
null
Csonka András az utánpótlás-válogatott egyik 2020. októberi edzésén (Fotó: Török Attila)
Csonka András a Budafokban folytatja pályafutását – a hírről a labdarúgó NB I újonca és a fiatal játékost kölcsönadó Ferencváros is beszámolt szerdán a hivatalos honlapján.

 

Az FTC hivatalos honlapjának beszámolója szerint Csonka András a tavaszi szezon végéig szerepel Budafokon. Az utánpótlás-válogatott játékos – a budafokiak első téli szerzeménye – január 4-én kezdi meg a felkészülést.

„Kitartunk az elveink mellett, és továbbra is olyan játékosokat szerződtetünk, akik értéket teremthetnek klubunk és a magyar labdarúgás számára. Mindemellett hiszünk abban, hogy András a tudásával és motivációjával jelen pillanatban is erősítést jelenthet és segíthet csapatunk további fejlődésében” – idézi a budafokiak honlapja Oláh Lóránt sportigazgatót.

„A játékosok fejlődésének szempontjából ez egy következő lépcsőfok – mondta a kölcsönadásban rejlő lehetőségekről Hajnal Tamás, az FTC sportmenedzsere a fradi.hu-nak. – Nagyon fontos, hogy a tehetséges fiataljainkat folyamatosan építeni tudjuk, és a megfelelő játékidőt biztosítani tudjuk a számukra. Ezt segítette már Szánthó Regő zalaegerszegi kölcsönadása, és most erről van szó Csonka András esetében is. Bízunk benne, hogy András is megkaphatja NB I-es szinten a megfelelő játékperceket, amivel még jobb játékossá válhat. Az elsődleges cél velük kapcsolatban, hogy ezután a Fradiba is be tudjuk építeni őket. Folyamatosan figyeljük a munkájukat, nagyon sokat kommunikálunk a klubjaikkal, ahová kölcsönadjuk őket, és végig monitorozzuk a fejlődésüket. Bízunk benne, hogy középhosszú távon a Ferencvárosnak is értékes játékosai tudnak lenni.”

A játékosként több mint 15 évet külföldi csapatoknál, elsősorban Bundesliga-kluboknál szerepelt Hajnal szerint külföldön is jól bevált ez a módszer.

„Természetesen sok külföldi példa is van arra, hogy egy-kétéves kölcsönadás után építik be a klubok a játékosaikat. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok fejlődése szempontjából a legjobb utat találjuk meg, és hiszünk benne, hogy az élvonalbeli kölcsönadásokkal ezt sikerül elérnünk.”

Legfrissebb hírek

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
2 órája

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
3 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
6 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
7 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
20 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Osztrák hokiliga: november 14-én találkozik először a két magyar csapat

Jégkorong
2025.07.24. 16:26
Ezek is érdekelhetik