Honvéd: Szeretnék néhány dolgot tisztázni – Bódog Tamás

– Eddig nem nyilatkozott.     
– Valóban, mert a klub vezetőivel ebben maradtunk, amikor elköszöntünk egymástól – mondta Bódog Tamás, akinek szerződését felbontotta a tabella utolsó helyén álló kispesti klub. – Urbányi István sportigazgató a klub honlapján azonban megsértette ezt a megállapodást, amelyhez tartottam magam, ráadásul a rossz teljesítmény kizárólagos felelőseként beszélt rólam, ezért szeretnék néhány dolgot tisztázni.

– A történetet nem ott kell kezdeni, hogy a csapat utolsó?     
– És ez nagyon bánt engem! Nem udvariaskodás, hogy megtisztelőnek éreztem a Honvéd felkérését, láttam a tulajdonosok lelkesedését, és a keretet alkalmasnak éreztem az általam felvázolt erősítésekkel a támadófutballra, de a megállapodáskor is szó volt róla: a védelembe, középre és előre is gyors embereket kell igazolnunk.

– Az igazolásokra nem lehetett panasz, hiszen korábbi válogatott játékosok, a Honvédhoz kötődő ismert arcok is érkeztek.     
– És egyik játékos sem az én kérésemre érkezett a klubhoz. Szóval a gyorsaság: Amadou Moutari kulcsfontosságú ember lett volna a taktikánkban, így nagyon rosszul érintett, amikor szóltak, ne játszassam, meg ne sérüljön, mert eladta a klub. Pont őt?! És igen, valóban jó labdarúgók jöttek – de milyen erőállapotban? Ez sajnos konfliktusokat szült, volt olyan játékos, aki az érkezésekor maga ismerte el, hogy legfeljebb tizenöt percet bír, mások hónapok, évek óta nem játszottak tétmérkőzést. Ilyen volt többek között Baráth Botond, aki válogatott játékos, mindenki ismeri a képességeit, de a teljesítményén nagyon érződött a kihagyás, igaz, amikor utolérte magát, egyre jobb lett. Ezért írásos jelentést készítettem az újonnan érkezők állapotáról.

– Érkezett a Honvéddal korábban már bajnokságot nyerő Eppel Márton is.     
– Sokszor hallottam, „projektjátékosok” jönnek, akik a klubnak kellenek, ezért nem fontos, nekem szükségem van-e az adott futballistára. Marci mentálisan nagyon erős, de sokat kihagyott, ráadásul vele együtt négy nagyon hasonló karakterű, stílusú centerünk lett, de ő sem az a mélységbe induló gyors játékos, akit kértem. A projekt a jövő Honvédjának építése, ami nagyon jól hangzik, de a jelenben is kellett volna eredményt elérni, ahhoz pedig azonnal bevethető, jó állapotban lévő labdarúgók kellettek volna – olyanokat, akiket én kértem.

– Mi volt a véleménye az akadémistákról?     
– Szerintem soha senki ennyi fiatalt nem játszatott a Honvédban, amennyit én, és az mindegy is, milyen okból. A fiatalok helytálltak, szenzációs volt velük dolgozni. Természetes, hogy a tizenhat-tizenhét éves játékos még nem kész futballista, nem várható el tőle, hogy azonnal húzóember legyen. Edzőként dolgoztam André Schürrlével, aki világbajnok lett, vagy ott volt Joshua Kimmich, aki ma a Bayern München erőssége, és ők is fokozatosan kaptak egyre nagyobb szerepet, ebből a tapasztalatból kiindulva kezdtük el beépíteni a fiatalokat.

– Valóban nem volt megfelelő a kommunikációja a csapattal?     
– Ez nem igaz, az utolsó meccsig összhang volt köztem és a játékosok között, meg tudtuk beszélni a problémákat. Ami nekem nagyobb gondokat okozott, azok a sportigazgató kirohanásai voltak, mert mentálisan tett tönkre több labdarúgót, ami sok energiámat elvitte. Még a nyáron négy-öt játékossal közölte, keressenek csapatot maguknak, mert nem kellenek, aztán hogy maradnak, és dolgozzon velük a vezetőedző, hogy legyen önbizalmuk! Megesett, hogy Urbányi István a csapat előtt fenyegette meg az egyik játékost vérlázító módon, de az sem szokványos edzői feladat, hogy a labdarúgók engem kérnek meg arra, szóljak már a sportigazgatónak, hogy ne zaklassa őket esténként telefonon. A csapatba követelt olyan játékost, aki visszatérve a vírusfertőzésből a mért adatok szerint egy félidőt tudott játszani, annak is a kilencven százalékát oxigénhiányos állapotban – az orvosi útmutatás alapján ennél többet nem lehetett volna a pályán, de István nehezen értette meg ezt az indokot.

– Azért annyit mondhat a kívülálló, hogy az nem nagyon derült ki, mit akar játszani a Honvéd.     
– Azt nem mondtam, hogy nem hibáztam, és hogy ne lennék felelős a kudarcért, de nem egyedül rontottam el mindent. A felnőttprogram keretén belül négy csapat között volt folyamatos az átjárás, ami a vírushelyzet idején hatalmas felelőtlenség volt. Tizenhárom meccsen harmincnégy játékos lépett pályára, így nem is nagyon lehetett az állandóságot elvárni. Amikor megindultunk felfelé, akkor robbant a vírus az öltözőben, így az utolsó hat meccsre a felkészülésünk irreálissá vált. Pár héttel később a vezetőség az utolsó hét mérkőzésre négy győzelmet irányzott elő, majd egy hét múlva kijelentették: az MTK elleni meccs sorsdöntő lesz. Túl sok szerencsétlen tényező együtt okozta ezt a rossz szereplést, amelyben megvan a saját felelősségem, sajnálom, hogy így szerepelt a csapat.

(Lapunk természetesen megkereste a másik felet is: a Bp. Honvéd jelezte, lezártnak tekinti az ügyet.)