NB I: Remélem, most már komolyan vesznek minket – Csizmadia

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.11.28. 17:46
null
Csizmadia Csaba szerint Zsóri Dánielék (elöl) bizonyították, hogy komolyan kell őket venni (Fotó: Meder István)
Hiába játszott végig fölényben a Kisvárda, a szervezetten védekező Budafok egy pontot elvitt a nyírségi városból a labdarúgó NB I 12. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Budafoknak ez volt az évadban az első olyan bajnoki mérkőzése, amelyen nem kapott gólt, Csizmadia Csaba vezetőedző emiatt boldog volt a lefújás után.

„Ez öröm, főleg, ha azt nézzük, hogy az előző két találkozón összesen hat gólt kapott a csapat. Viszont most bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk nullára hozni egy mérkőzést, méghozzá úgy, hogy nem a legmegfelelőbben tudtunk készülni a találkozóra. De nem szeretek panaszkodni, ezt csak azért mondom, mert nagy fegyvertény. A mérkőzés előtt elmondtam a védőknek: nagyon fontos, hogy ők mennyire fegyelmezettek és koncentráltak, mert ha hátul mindenki megcsinálja a dolgát, az legalább egy pontot ér. Ezt bizonyította is a mai mérkőzés.”

Az újonc gárda ebben az idényben eddig összesen négy pontot szerzett a forduló előtt a tabella második helyén álló Kisvárda ellen, amit a tréner jelentős eredménynek értékel.

„Remélem, komolyan vesznek most már minket, mert sokszor nem esik jól, amikor nem érzem azt, hogy megkapnánk a kellő tiszteletet. De a pályán kiharcoljuk, és tényleg bizonyítjuk, hogy itt a helyünk.”

A kisvárdaiak trénere, Supka Attila úgy érzi: meg kellett volna nyerniük a mérkőzést.

„Függetlenül attól, hogy az elején is tudtuk már, nehéz lesz, mert a budafokiak megszervezték a védekezésüket. Elsősorban arra koncentráltak, hogy kontrából tudjanak jönni, ezáltal nehéz volt feltörni a védelmüket. Viszont amikor sikerült, voltak lehetőségeink, csak az utolsó passzokat elrontottuk. Az első félidőben is kétszer-háromszor a védők mögé mentünk és a másodikban is voltak ilyen szituációk.”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT.

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

Kisvárda Master Good–Budafoki MTE 0–0
Kisvárda,Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Zierkelbach Péter

 

Legfrissebb hírek

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
5 órája

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 16:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00
Ezek is érdekelhetik