NB I: Rebrov már a Juvéra készül; Bódog szenzációs teljesítményt látott

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.11.21. 22:22
null
Bódog Tamás a szombat esti mérkőzésen (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 11. fordulójának rangadóján a Ferencváros 1–0-ra legyőzte idegenben a Budapest Honvédot, ezzel megerősítette első helyét a tabellán. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Szerhij Rebrov elismerte: nem csak a végeredmény alapján sikerült nagyon szorosra ez a mérkőzés a Honvéddal.

„Mindig nehéz a kispestiek ellen szerepelni, főleg idegenben. A három középső védős struktúrára készültünk, kicsit váltanunk kellett, de így is voltak helyzetek. Nyilván jobb lett volna eredményesebben játszani.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte az ukrán trénert, hogy miért alakítottak ki a szokásosnál kevesebb lehetőséget.

„Alapvetően az ellenfél presszingje miatt, ezenkívül tíz játékosunk szerepelt a különböző válogatottakban. Vannak, akik gyakorlatilag tegnap jöttek haza, azért így nehéz kilencven percen keresztül kezdeményezni. Örülök a három pontnak és annak, hogy nem sérült meg senki, mert kemény nyolc meccs vár ránk.”

Amelyből az elsőt kedden a Bajnokok Ligájában, a Juventus vendégeként játsszák.

„Hasonló mérkőzésre számítok, mint Budapesten, ahol a saját hibáinkból kaptuk a gólokat. Ezeket kielemeztük, innentől száz százalékkal rájuk készülünk, mert kemény mérkőzés lesz.”

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Botka Endre azért nem léphetett pályára, mert koronavírusos személlyel érintkezett, ezért el kellett különíteni.

A kispestiek vezetőedzője, Bódog Tamás csalódottnak érezte magát a mérkőzés után.

„Pedig amit elterveztünk, az megvalósult. Tudtuk, hogy a Fradi hátulról fog építkezni, letámadtuk, sok labdát szereztünk, ha ezeket a lehetőségeket kihasználtuk volna, akkor megnehezíthettük volna a dolgát. A második félidőben is nekünk voltak nagyobb lehetőségeink. A jelenlegi helyzetben csapatomtól ez szenzációs teljesítmény volt, amiért sajnos pont nem járt. Erre a hozzáállásra, akaratra és mentalitásra lehet építkezni. Sok sikert a Ferencvárosnak a Bajnokok Ligájában!”

Balogh Norbertről és Eppel Mártonról elmondta Bódog: alapvetően nem 100 százalékosan érkeztek hozzájuk, ráadásul túlestek a koronavírus-fertőzésen is, így bizonytalan, mikor tudnak kilencven percen keresztül játszani, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy mihamarabb játékra készek legyenek.

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ

Budapest Honvéd–Ferencváros 0–1 (Heister 27.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Solymosi

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 9 7 2 19–4 +15 23
2. Kisvárda 10 6 1 3 16–14 +2 19
3. MTK Budapest 11 5 3 3 18–14 +4 18
4. Paksi FC 11 5 2 4 22–19 +3 17
5. Mol Fehérvár 9 4 4 1 22–14 +8 16
6. Puskás Akadémia 11 5 6 16–21 –5 15
7. Budafoki MTE 9 4 1 4 13–16 –3 13
8. Zalaegerszegi TE 10 3 2 5 18–20 –2 11
9. Diósgyőri VTK 9 3 1 5 14–14 0 10
10. Újpest FC 10 3 1 6 11–24 –13 10
11. Budapest Honvéd 10 2 3 5 14–16 –2 9
12. Mezőkövesd 11 2 2 7 8–15 –7 8
Legfrissebb hírek

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2 órája

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
6 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
7 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
19 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Osztrák hokiliga: november 14-én találkozik először a két magyar csapat

Jégkorong
2025.07.24. 16:26

Cristian Ramírez távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54
Ezek is érdekelhetik