Bajnokok reggelije: Az idő sajnos rajtam is kifogott – Torghelle

Vágólapra másolva!
2020.11.23. 09:39
null
A Nemzeti Sport és a Príma közös sorozatának Torghelle Sándor volt a legújabb vendége (Fotó: Tumbász Hédi)
Főzünk és beszélgetünk. Az utóbbi években a mentális és fizikai felkészülés egyik alappillére lett a megfelelő étrend kiválasztása és betartása. A Nemzeti Sport és a Príma legújabb sorozatában utánajárunk, hogy Magyarország élsportolói milyen táplálkozási szokásokat követnek a versenyszezonban és azon kívül. Ebben a részben Torghelle Sándor 42-szeres válogatott labdarúgó volt a vendégünk.

Az idén visszavonult 42-szeres válogatott labdarúgó, Torghelle Sándor egy fetás, paradicsomos, garnélás tésztával érkezett stúdiónkba, amihez görögországi légióskodásából szerzett ihletet.

„Elég gyakran megfordulok a konyhában, egyáltalán nem áll tőlem távol a gasztronómia. Mindent megpróbálok elkészíteni, sőt, még karácsonykor is sürgök-forgok a konyhában, legutóbb például zserbót csináltam.”

Torghelle elmondta, először külföldön tapasztalta meg, hogy mennyire oda kell figyelnie a táplálkozásra a csúcsteljesítmény eléréséhez.

„Egyedül Anglia volt kicsit fura, ahol például reggelire babot ettek babbal, de Németországban és Görögországban megmondták, hogy mit kell étkeznünk. Amikor hazatértem, már itthon is azt tapasztaltam, hogy egyre több focista figyelt oda, mit tegyenek a tányérra.”

Az idén visszavonult labdarúgó beszélt arról is, mit szeretne csinálni így, hogy már nem hivatásos futballistaként éli az életét.

„Mindenféleképp a labdarúgásban akarok maradni, erre már kaptam is lehetőséget az utánpótlás-válogatottaknál mint segédedző. Bízom benne, hogy sikeres leszek, és tudok segíteni a fiataloknak az előrelépésben. Emellett a felnőttfociban is kaptam lehetőséget a III. kerületnél mint sportvezető, s remélhetőleg már jövőre a másodosztályban fogunk futballozni.”

A válogatott labdarúgó a Bajnokok reggelije nyolcadik részében elárulta, miképp érintette pályafutása vége, és hogyan készült rá, valamint arról is beszélt, mi hiányzik a mai fiatal labdarúgókból, továbbá felidézte pályafutása meghatározó meccseit.

A TELJES RÉSZ

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Torghelle Sándor, 2004. június 6., Németország–Magyarország 0–2

Magyar válogatott
2025.02.19. 09:18

Torghelle Sándor is a szurkolókkal vonult

Magyar válogatott
2024.06.15. 15:39

Sportrádió: Schäfer bejött az öltözőbe, és az első adandó alkalommal, olyat alámvert... – Torghelle

Magyar válogatott
2024.06.06. 19:28

Liverpool: „Amióta Szoboszlai a válogatott csapatkapitánya lett, szó szerint felnőtt”

Légiósok
2023.07.03. 08:19

Csupasport: Torghelle Sándor sztorijai az angliai konditermek emlékétől a madzagra kötött labdáig

Magyar válogatott
2023.06.17. 18:58

Puskás-musical: Csercseszov, Nagy Zsolt és egykori válogatottjaink is megnézték az előadást

Magyar válogatott
2022.09.26. 14:15

Hungarian Darts Show: Torghelle és Van Barneveld párosgyőzelme

Egyéb egyéni
2022.05.18. 08:25

Játékossors: Egy ház árát biztosan befizettem büntetésekre – Torghelle

Labdarúgó NB I
2022.03.26. 11:36
Ezek is érdekelhetik