Puskás Akadémia: szerződést hosszabbított a csapatkapitány

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 09:16
null
Szolnoki Roland az előző idényben bronzérmes lett a Puskás Akadémiával az NB I-ben (Fotó: Dömötör Csaba)
Az NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos honlapján bejelentette, Szolnoki Roland 2024-ig meghosszabbította szerződését a felcsúti klubbal.

A 28 esztendős, egyszeres válogatott labdarúgó 2018 óta szerepel a Puskás Akadémia felnőttcsapatában. Szolnoki gyermekkorában több éven át a felcsútiaknál nevelkedett, előtte és utána a Videotonban futballozott.

A védelem bármely posztján bevethető játékos 58 tétmérkőzésen lépett pályára a PAFC színeiben, összesen két gólt szerzett és hét gólpasszt adott. Szolnoki a mostani idényben három NB I-es találkozón, valamint egy-egy Európa-liga-selejtezőn és Magyar Kupa-mérkőzésen játszott.

Szolnokinak az idény végén lejárt volna a megállapodása. A pfla.hu tájékoztatása szerint 2024 nyaráig hosszabbított az együttes csapatkapitánya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik