PAFC: „Szia, maradj, tesó” – magyarul tanul, és hosszabbított a holland

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.30. 21:18
null
Van Nieff a nyelvtudás által fejlődne (Fotó: pfla.hu)
Kiss Tamás után újabb játékosával állapodott meg a közös folytatásról a felcsúti Puskás Akadémia. Az együttes 2023 nyaráig szóló egyezséget kötött a 27 éves holland középpályással, Yoell van Nieff-fel.

A 2019-ben a Heracles Almelótól szerződtetett Van Nieffet egyszerűen a magyar liga egyik legjobb hatosának titulálja a pfla.hu. A klubhonlap kiemeli, a futballista remekül érzi magát Magyarországon, ennek jele, hogy igyekszik minél jobban elsajátítani a nyelvünket is. Ettől (is) reméli, hogy fejlődhet még.

A 27 éves futballista eddig 32-szer lépett pályára az NB I-ben, a felcsúti együttes színeiben pedig 39 tétmérkőzésen szerepelt. Négy gólja és két gólpassza van magyarországi karrierje során.

„2023. június 30-ig írt alá, nem titkoltan azért, mert jól érzi itt magát, és hisz a további előrelépésben” – írja a Puskás Akadémia weboldala.

Van Nieff magyartudásából az alábbi videóban ad ízelítőt.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:35

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:58

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:21

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:14

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56

Dupla nulla! Nem született gól a kiesés elől menekülő csapatok zalaegerszegi összecsapásán

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 16:28
Ezek is érdekelhetik