NB I: Szerhij Rebrov boldog, hogy senki sem sérült meg

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.10.31. 22:12
null
Szerhij Rebrov boldog, hogy nem sérült meg senki (Fotó: Török Attila)
A Mol Fehérvár FC odahaza 1–1-et játszott a Ferencvárossal a labdarúgó NB I 9. fordulójának nagy rangadóján. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Szerhij Rebrov úgy gondolja: jó meccset láthatott a több mint 7 ezer szurkoló.

„Mindkét csapat presszingelt és játszani akart, ilyen szempontból igazságos eredmény született. A második félidőben tudtunk kialakítani pluszhelyzeteket, de a Fehérvár is. Sikeresen elkerültük a sérüléseket, ami nagyon fontos egy ilyen erőltetett menetben. Minden meccsen győzni akarunk, így volt ez a Barcelona ellen, és így volt ez mai is. Tudatosak voltak a cseréink, szerettünk volna agresszíven focizni, ezért cseréltünk friss csatárt a végén.”

Természetesen szóba került már a szerdai, Juventus elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés is, illetve azon belül Cristiano Ronaldo lehetséges szereplése.

„Meglátjuk, hogy játszik-e holnap. Ha igen, akkor kalkulálnunk kell vele, de igazából mindegy is, ki lesz a pályán, mert a Juventusban topjátékosok vannak. Mi hazai pályán fogunk szerepelni, és a BL-meccseken nincs veszítenivalónk: csak nyerhetünk tapasztalatot, ahogy tettük azt a Barcelona ellen is.”

A Mol Fehérvár vezetőedzője, Márton Gábor is egyetértett abban ukrán kollégájával, hogy jó színvonalú meccset játszottak.

„A mi akaratunk érvényesült inkább, de kihagytuk a helyzeteket, a Fradinak pedig ajándékoztunk egy könnyű gólt. Mezőnyben nagyon jól játszottunk, mi voltunk a jobb csapat, de ez eredményben nem mutatkozott meg sajnos. Szerdán viszont a Ferencvárosnak fogunk szurkolni.”

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Mol Fehérvár FC–Ferencváros 1–1 (Nikolics 55. – 11-esből, ill. Somália 43.)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 7267 néző. Vezette: Karakó

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

NB I, 2020–2021, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
OKTÓBER 31., SZOMBAT
Puskás Akadémia–Zalaegerszegi TE FC 1–2
Felcsút,Pancho Aréna789Zierkelbach Péter
Budapest Honvéd–Mezőkövesd 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion1582Káprály Mihály
Mol Fehérvár FC–Ferencváros 1–1
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó7267Karakó Ferenc
NOVEMBER 1.,VASÁRNAP
14.05:Budafoki MTE–Paksi FC(Tv:M4 Sport+)
Budapest,Budafoki MTE Sporttelep
16.00:Újpest FC–MTK Budapest(Tv:M4 Sport+)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
18.30:Kisvárda–Diósgyőri VTK (Tv:M4 Sport+)
Kisvárda,Várkerti Stadion
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 5 2 15–4 +11 17
2. Mol Fehérvár 8 4 4 21–11 +10 16
3. Budafoki MTE 7 4 1 2 11–10 +1 13
4. Paksi FC 8 3 2 3 12–12 0 11
5. Zalaegerszegi TE 9 3 2 4 17–18 –1 11
6. Kisvárda 7 3 1 3 10–12 –2 10
7. Újpest FC 8 3 1 4 11–17 –6 10
8. Puskás Akadémia 8 3 5 10–15 –5 9
9. Budapest Honvéd 8 2 3 3 14–14 0 9
10. MTK Budapest 8 2 3 3 10–13 –3 9
11. Mezőkövesd 9 2 2 5 8–11 –3 8
12. Diósgyőri VTK721411–13–27

Legfrissebb hírek

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
18 perce

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik