NB I: súlyos sérülést szenvedett Windecker, műteni kell

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.26. 13:10
null
Súlyos sérülést szenvedett Windecker József (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks a hivatalos honlapján megerősítette, hogy súlyos Windecker József sérülése.

 

Mint ismert, a 27 esztendős középpályás a hétvégi, Budapest Honvéd elleni bajnokin rúgott össze Tamás Krisztiánnal, ami után Windecker József rögtön jelezte, nagy a baj. A játékost le is kellett cserélni a 15. percben.

A Paks hétfőn megerősítette, hogy súlyos sérülésről van szó: az alapember jobb térdében elszakadt a keresztszalag, ráadásul megsérült a porc is, ami miatt meg kell operálni.

„Keresztszalag-szakadást és porcsérülést szenvedtem. Mivel a bal térdemmel átéltem már ezt korábban, egyből éreztem a bajt, azért is jeleztem rögtön. Ami a jövőt illeti, nagyon remélem, hogy már a héten túl is leszek az operáción, aztán öt-hat hónapos regeneráció kezdődik majd sok gyógytornával és megannyi erősítéssel... Nagyon rosszkor jött ez, bár egy sérülés sosem jön jókor, de most úgy éreztem, jól ment a játék, így még keserűbb a történet. Nem adom ugyanakkor fel, sőt még erősebben szeretnék visszatérni, amint csak lehet, és már csak előre tekintek” – idézi a paksiak honlapja a középpályást.

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ

Paks–Budapest Honvéd 0
–0
Paks, Városi Stadion, 1701 néző. Vezette: Farkas Á.

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Legfrissebb hírek

A harmadosztályba adta kölcsön nyári szerzeményét az NB I újonca

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 16:53

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 23:52

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 18:21

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 17:25

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 16:49
Ezek is érdekelhetik