Honvéd: Bódog meggyógyult, már ma leülhet a kispadra

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.31. 13:34
null
A Mezőkövesd ellen már újra Bódog Tamás irányítja a Budapest Honvédot (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján bejelentette, a vezetőedző, Bódog Tamás legyőzte a koronavírust, így a Mezőkövesd elleni bajnokin már ő irányíthatja a csapatot.


A kispestiek játékoskeretéből és edzői stábjából is többen megfertőződtek, így sokan hiányoznak majd a csapat Mezőkövesd elleni keretéből. A vezetőedző, Bódog Tamás viszont legyőzte a betegséget, és a Paks elleni bajnoki, valamint a Csácsbozsok-Nemesapáti elleni kupameccs kihagyását követően visszatérhetett együtteséhez.

„Mindenképpen örülök, hogy visszatérhetek, rossz volt a bezártság, és az, hogy nem lehettem a csapat mellett– mondta aBudapest Honvéd honlapjánakBódog Tamás.

Pillanatnyilag az a helyzet, hogy nem az a kérdés, ki kapja el a vírust, hanem az, hogy mikor. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy hiába a sok hiányzó, mindent megteszünk annak érdekében, hogy megnyerjük a meccset. Jó csapattal találkozunk, a helyezése nem tükrözi az erősségét, nem véletlen, hogy az előző szezonban is a tabella elején volt. Támadó felfogású Mezőkövesdre számítok, amely nyerni szeretne, de bízom benne, hogy a nehézségek ellenére is eredményesek leszünk.”

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

17.00:Budapest Honvéd–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC65114–3+1116
2. Mol Fehérvár74320–10+1015
3. Budafoki MTE741211–10+113
4. Paksi FC832312–12011
5. Kisvárda731310–12–210
6. Újpest FC831411–17–610
7. Puskás Akadémia7349–13–49
8. MTK Budapest823310–13–39
9. Budapest Honvéd722313–1308
10. Zalaegerszegi TE822415–17–28
11. Diósgyőri VTK721411–13–27
12. Mezőkövesd82157–10–37

 

Legfrissebb hírek

A visszatérését tervező Bódog Tamás az MLSZ helyében Szoboszlai Dominik édesapjára bízná a magyar utánpótlást

Labdarúgó NB I
14 órája

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43

Emberelőnyben begyűrte a Szeged a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 14:55

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik