MK: Két kötényt kiosztottam, bulinak fogtam fel – Kenesei a Fradi ellen

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.09.20. 07:41
A Magyar Kupa 6. fordulójában a Ferencváros 6–1-re nyert a megyei II. osztályú Ráckeve otthonában. A találkozó után a hazai csapat – a mérkőzésen egyébként eltiltását töltő – vezetőedzőjével, Szanyó Tiborral és a ráckeveiek legnagyobb nevű játékosával, Kenesei Krisztiánnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Kenesei Krisztián szerint könnyen lehet, hogy már több mint 50 mérkőzést játszott pályafutása során a Ferencváros ellen.

„Én élveztem a mérkőzést, nyilván nagyon jó csapat ellen játszottunk, még ha nem is a legerősebb keretével jött el. Gyorsak, erősek, dinamikusak. Jól tartottuk magunkat egy darabig, meg is mondtam az öltözőben a srácoknak a félidőben, hogy büszke vagyok rájuk. Voltak lehetőségeink is, persze nekik meg rengeteg. A második játékrészre nyilván elfáradtunk, én nem is terveztem, hogy végigjátszom. Összességében nagyon élveztem, próbáltam egy kis színt vinni a játékba, néha sikerült, viszont keveset találkoztam a labdával.”

Videónkban beszél a mérkőzésen kiosztott kötényeiről, arról, hogy bizonyos szempontból ez volt a búcsúmérkőzése, illetve a jövője is szóba kerül.

Szanyó Tibor vezetőedző nagyjából azt kapta, amit várt.

„Bíztam benne, hogy a csapat helytáll, nem törik össze. Szerintem a Ferencvárosnak jó felkészülési mérkőzésről gondoskodtunk, valamennyire meg is futtattuk őket. Az, hogy tudtunk gólt lőni, óriási dolog. Elkerülhető gólokat kaptunk, de a Ferencváros ellen nem lehet hibázni, ezt az NB I-es csapatok is tudják. Gyerekkori álmom valósult meg, hab a tortán, hogy az ötvenedik születésnapomkor. Gyerekkoromban ültem a lelátón és néztem, hogy mikor lesz Ráckevén NB I-es klub. Nem lett, de el tudtuk hozni a Ferencvárost.”

Az NSO Tv videójában elmeséli, mit érzett, amikor elvégezhette a második félidő kezdőrúgását, illetve kiderül, mit is jelent az, hogy csupán két fél edzéssel készültek erre a meccsre.

„Tönkrever minket a Fradi, de nincs jelentősége”

MAGYAR KUPA
6. FORDULÓ
Ráckeve VAFC (Pest II.)–Ferencvárosi TC (NB I) 1–6
(0–2)
Ráckeve, Ráckevei sportpálya, 2000 néző. Vezette: Kiss Anikó
Ráckeve:
Zelei – Tóth R., Dudu, Gyurcsányi, Kalmár (Földi R., 77.) – Agócs, Huszárik – Tóth D., Markovic, Kiss K. (Márkus Zs., 61.) – Kenesei K. (Tóth J., 71.). Vezetőedző: Kenesei Krisztián (az eltiltott Szanyó Tibor helyett)
Ferencváros: Bogdán – Csonka, Laidouni, Csontos, Heister – Skvarka, Vécsei – Varga R., Katona B. (Molnár T., 64.), Zubkov – Baturina. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Markovic (86.), ill. Baturina (17., 53.), Katona B. (32.), Zubkov (56.), Varga R. (81.), Skvarka (82.)

Legfrissebb hírek

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
1 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:26

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22
Ezek is érdekelhetik