FTC: távozik a BATE-tól szerződtetett fehérorosz támadó

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.03. 17:55
null
Szihnyevics elbúcsúzott az FTC-től (Fotó: Török Attila)
Másfél év után távozik a Ferencvárostól Mikalaj Szihnyevics. A korábban a BATE Boriszovban is szereplő játékos 32 bajnokin öt gólt lőtt a zöld-fehéreknél, s két bajnoki címben is szerepet vállalt.


A támadó az első fradista idényében négy, a 2019–2020-as évadban egy gólt szerzett a bajnokságban, valamint betalált a Suduva ellen az Európa-liga rájátszásában, illetve a Ludogorec elleni El-csoportmérkőzésen is – emlékeztet a fradi.hu.

Szihnyevics várható távozásáról már június végén beszámolt a Nemzeti Sport. Akkor arról lehetett hallani, hogy jó eséllyel visszatér hazájába, Fehéroroszországba.

Az FTC mostani bejelentése arra nem tér ki, hogy a támadó hol folytatja, s milyen feltételek mellett távozik. Sajtóhírek szerint 2021 nyaráig volt érvényes szerződése a magyar bajnoknál – a zöld-fehérek anno hivatalosan nem közölték ezt az információt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Roko Baturina (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország, legutóbb kölcsönben NK Bravo – Szlovénia), Bogdán Ádám (Hibernian – Skócia, szabadon igazolhatóként), Adnan Kovacevic (bosnyák, Korona Kielce – Lengyelország, szabadon igazolhatóként),Aissa Laidouni (francia, FC Voluntari – Románia), Myrto Uzuni (albán, NK Lokomotiva – Horvátország), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bőle Lukács (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Katona Bálint, Kovács Marcell, Nagy Zoltán Olivér, Redzic Damir, Szabó Levente, Vogyicska Balázs
Kiszemeltek:
Távozók: Davide Lanzafame (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Leandro (brazil-magyar, FTC II), Otigba Kenneth (szabadon igazolható), Silye Erik (mezőkövesdi kölcsön után Vasas), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Szánthó Regő (ZTE FC), Varga Ádám (Soroksár), Vida Kristóf (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gastón Lódico (argentin, Club Atlético Lanús – Argentína)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bőle Lukács
(ZTE FC), Csonka András (ZTE FC)
Legfrissebb hírek

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
11 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
11 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
12 órája

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 órája

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
16 órája
Ezek is érdekelhetik