Puskás Akadémia: mi lesz a meccsekkel?

Vágólapra másolva!
2020.08.17. 23:51
null
A ProSport név szerint említi a nyáron érkező Balutát, aki a lap szerint az esküvőjére utazott haza (Fotó: pfla.hu)
A román ProSport szerint nyolc Puskás Akadémia-labdarúgó koronavírustesztje lett pozitív – a lap név szerint említi a 26 éves Alexandru Balutát, aki a nyáron lett a felcsútiak játékosa, és az újság szerint hazament az esküvőjére.

 

Természetesen az ezzel kapcsolatos kérdéseinket feltettük a Puskás Akadémiának, de a klub egyelőre nem reagált.

Szeretnénk megtudni, milyen protokollt követ a felcsúti egyesület a kialakult helyzetben – egyfelől a szombati, Kisvárda elleni bajnoki megrendezése is kétséges (nem zárható ki, hogy ha a járványügyi előírások változnak, visszatérnek a szigorúbb rendezési feltételek az NB I-ben is: a kötelező tesztek, a távolságtartás a nézőtéren, akár a zárt kapus meccsek, a sportzónák kialakítása), másfelől a klub első nemzetközi mérkőzésére készül, augusztus 27-én az Európa-liga selejtezőjében a svéd Hammarby vendége lesz.

Mi ilyenkor a protokoll?

A nemzetközi mérkőzésekre egyértelműek az UEFA előírásai, és nem példa nélküli a felcsútiak esete. A jelenleg is zajló, még az előző évi Bajnokok Ligája-sorozat kieséses szakaszában, a Leipzig–Atlético (2–1) negyeddöntő előtt két madridi játékos tesztje lett pozitív: az argentin Ángel Correa és a horvát Sime Vrsaljko volt az érintett, ők nem utazhattak el Lisszabonba.

Az UEFA jelenlegi szabályozása szerint ha egy csapat nem tud kiállni egy BL-mérkőzésre, a másik fél jut tovább.

Az UEFA koronavírusra vonatkozó új kódexe alapján egy futballcsapat akkor is pályára léphet, ha van tizenhárom egészséges játékosa – köztük egy kapus –, ez az útmutatás a 2020–2021-es kiírástól érvényes.

Emellett a helyi, jelen esetben a svéd hatóságok jóváhagyása is szükséges a meccs lebonyolításához, vagyis egyértelmű: csak frissen tesztelt, negatív eredményt produkáló labdarúgók léphetnek pályára a jövő héten csütörtökön rendezendő találkozón.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított 19 éves bekkjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Markgráf Ákos: Az ezüstéremnél alább jövőre sem adnám

Labdarúgó NB I
13 órája

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
15 órája

Legyen végre kettő! – Mohai Dominik jegyzete

Német labdarúgás
2025.05.27. 23:52

Gólerős középpályást igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 17:23

A Puskás Akadémiától igazol az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 19:40

Paks, Puskás Akadémia, ETO: még hiányos a lista, de lehet jól ismert klub az első európai ellenfél

Európa-liga
2025.05.26. 11:21

A Puskás Akadémia fordulatos mérkőzésen megverte a DVTK-t, de a bajnoki címről lemaradt

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:58
Ezek is érdekelhetik