NB I: korábbi horvát U-válogatott védő érkezhet Kisvárdára

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 10:28
null
Niko Datkovic (jobbra) a Kisvárdához igazolhat (Fotó: AFP, archív)
Horvát lapértesülés szerint Niko Datkovic az NB I-es Kisvárdában folytatja a pályafutását. Állítólag a 27 éves horvát labdarúgó kedden átesett az orvosi vizsgálatokon.

 

A sportcom.hr információja szerint a korábbi korosztályos válogatott védő a Kisvárda új játékosa. Datkovicnak június 30-án lejárt a szerződése a lengyel első osztályú Cracoviánál, amelyben 2018 februárja ót szerepelt.

A Rijekában született futballista hazáján kívül korábban futballozott az olasz másodosztályban, Romániában és Svájcban. A 2019–2020-as idényben sérülés hátráltatta, mindössze öt tétmeccsen játszott a Cracoviában. Érdekesség, tavaly júliusban kezdő volt a Dunaszerdahely elleni Európa-liga-selejtező első felvonásán (1–1).

Datkovic szeptemberben a Legia Warszawa elleni bajnoki mérkőzésen – amelyen Nagy Dominik végig a pályán volt a varsóiaknál – sérült meg, azóta nem lépett pályára tétmérkőzésen.

„Örülök, hogy erős bajnokságban bizonyíthatok
– mondta Datkovic. – Boldog vagyok, hogy ilyen hosszú kihagyás után új klubot találtam, jó lehetőség ez számomra. Megfogadtam, hogy ebben a nehéz időszakban az első megfelelő ajánlatot elfogadom, hogy visszanyerjem a formámat. Fontos, hogy rendesen felkészüljek az idényre és rendszeresen játsszak.”

A Nemzeti Sport Online megkereste a Kisvárdát, ám a szabolcsi klub sajtóhíreket nem kommentál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Driton Camaj
(montenegrói-albán, FK Iszkra Danilovgrad – Montenegró), Horváth Zoltán (ETO FC Győr), Lakatos Csaba (Vasas), Lazar Zlicsics (szerb-magyar, Vozsdovac)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dusan Brkovics (szerb, Diósgyőri VTK), Niko Datkovic (horvát, Cracovia – Lengyelország, szabadon igazolható)
Távozók: Theodorosz Beriosz (görög, Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként),Gheorghe Grozav (román, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként),Iasmin Latovlevici (román, szabadon igazolható), Mihai Minca (román, szabadon igazolható), Nemanja Obradovics (szerb, szabadon igazolható), Rados Protics (szerb, FK Indija – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Tischler Patrik (Debreceni VSC)
Kölcsönbe távozók: Zöldesi Illés (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

DVSC: Domingues akár a Konferencia-liga döntősénél is kiköthet – NS-infó

Labdarúgó NB I
25 perce

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
16 órája

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:34

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 11:27
Ezek is érdekelhetik