NB I: Csalódottak vagyunk, itthon meg kellett volna verni a Budafokot – Stieber Zoltán

Vágólapra másolva!
2020.08.24. 09:40
Az Újpest FC nem tudta megverni hazai pályán az újonc Budafokot a labdarúgó NB I 2. fordulójában. Az 1–1-es döntetlen után Stieber Zoltán értékelt az NSO Tv-nek. 

„Az első félidő teljesen rendben volt, még egy gólt kellett volna szereznünk, és akkor könnyebb lett volna számunkra ez a mérkőzés. A hatvanadik perc környékén kicsit elfáradtunk, a Budafok ezt kihasználva rúgott egy szép szabadrúgásgólt. A hajrában voltak lehetőségeink, de ezek nem mentek be. Nem lehetünk elégedettek, hazai pályán meg kellett volna verni a Budafokot. Az első két meccsen hat ponttal számoltunk, négy lett belőle, emiatt kicsit csalódottak vagyunk.”

Videónkban arról is beszél, hogy egyetért-e Predrag Rogan vezetőedzővel, aki szerint a csapat kihozta magából a maximumot a Budafok ellen. Továbbá szóba kerül a remek formában futballozó Simon Krisztián is.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Újpest FC–Budafoki MTE 1–1 (1–0)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,2861néző.Vezette:Zierkelbach
Gólszerző:Simon K. (35.), ill. Zsóri (69.)
Kiállítva:Risztevszki (95.), ill. Zsóri (95.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest2114–2+24
2. Újpest FC2113–2+14
Budafoki MTE2113–2+14
4. Diósgyőri VTK112–1+13
5. Zalaegerszegi TE224–4 02
Mol Fehérvár224–4 02
7. Ferencvárosi TC111–1 01
8. Paksi FC2112–3–11
Mezőkövesd2112–3–11
10. Puskás Akadémia00–0 00
11. Kisvárda111–2–10
12. Budapest Honvéd111–3–20
NB I, 2020–2021, 2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 21., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–ZTE 1–1Mezőkövesd,Városi Stadion2018Solymosi Péter
MTK–Budapest Honvéd 3–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion3199Pillók Ádám
AUGUSZTUS 22., SZOMBAT
Mol Fehérvár–Paks 1–1
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó3231
Karakó Ferenc
AUGUSZTUS 23., VASÁRNAP
Újpest–Budafok 1–1
Budapest,Szusza Ferenc Stadion2861Zierkelbach Péter
SZEPTEMBER 4., PÉNTEK
20.00:Kisvárda–Puskás AkadémiaKisvárda,Várkerti Stadion
A FERENCVÁROS–DVTK BAJNOKIT ELHALASZTOTTÁK!
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

Legfrissebb hírek

Rutinos kapust igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
8 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
12 órája

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
23 órája

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Villámgyors szélsőt igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:31
Ezek is érdekelhetik