NB I: Amikor ide igazoltam, harminc-negyven ember ült a lelátón – Csizmadia

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.08.17. 22:04
null
Csizmadia Csaba ennél többet nem is kívánhatna (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I 1. fordulójának hétfői játéknapján az élvonalba 74 év után visszatérő Budafoki MTE hazai pályán 2–1-re legyőzte a Kisvárdát. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Kisvárda trénere, Supka Attila költői kérdéssel kezdte:

„Mit lehet ilyenkor mondani? Szerettünk volna nyerni, tudtuk, hol lehet megbontani az ellenfél játékát, sikerült is néhányszor, voltak lehetőségeink gólokra. Bíztam is benne, hogy sikerül eldöntenünk a meccset, de sajnos nem jött össze. Többször hibáztunk a középpályán, az egyikből gólt is kaptunk, a másikból pedig a gól előtti szögletet. Sajnos itt hagytuk a pontokat.”

Az NB I-be 74 év után visszatérő budafokiak edzője, Csizmadia Csaba pontosan azt kapta az ellenféltől, amire számított.

„Feltérképeztük a Kisvárdát, tudtuk, hogy mit fog játszani. Kis félelmet éreztem az elején a csapaton, de aztán több periódusban is ültek a taktikai kérések, rúgtunk egy szép gólt, majd olyanból kaptunk, amit direkt megbeszéltünk. A második félidőben nagyon nyomott a Kisvárda, de úgy éreztem, ez a meccs meglehet. Ezért sem védőt cseréltem be Margitics Andor helyére, hanem Szabó Mátét a középpályára az utolsó negyedórára. Amikor ideigazoltam játékosként, harminc-negyven ember ült a lelátón, most meg telt házas meccsen nyertünk az NB I-ben. Ennél többet nem is kívánhatnék.”

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Budafoki MTE–Kisvárda 2–1 (Kovács D. 13., Vaszicsku 80., ill. Fernando Viana 17.)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep, 2000 néző. Vezette: Pintér Csaba

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2020–2021, 1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 14., PÉNTEKHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK–Ferencváros 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
4445
AUGUSZTUS 15., SZOMBAT
Paks–Újpest 1–2Paks, Városi Stadion Farkas Ádám
3870
ZTE–Mol Fehérvár 3–3
Zalaegerszeg, ZTE ArénaBogár Gergő 4375
AUGUSZTUS 16., VASÁRNAP
DVTK–Mezőkövesd 2–1
Miskolc, DVTK StadionBerke Balázs
5099
AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ
Budafok–Kisvárda 2–1
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
Pintér Csaba
2000
Az augusztus 16-án 19 órára kiírt Puskás Akadémia–Budapest Honvéd mérkőzést elhalasztották, mert a felcsútiak keretéből legalább egy játékos elkapta a koronavírust.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Újpest FC 1 1 2–1 +1 3
Diósgyőri VTK 1 1 2–1 +1 3
Budafoki MTE 1 1 2–1 +1 3
4. Zalaegerszegi TE 1 1 3–3 0 1
Mol Fehérvár 1 1 3–3 0 1
6. MTK Budapest 1 1 1–1 0 1
Ferencvárosi TC 1 1 1–1 0 1
8. Puskás Akadémia 0 0–0 0 0
Budapest Honvéd 0 0–0 0 0
10. Paksi FC 1 1 1–2 –1 0
Mezőkövesd 1 1 1–2 –1 0
Kisvárda 1 1 1–2 –1 0
Legfrissebb hírek

Rutinos kapust igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
14 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
17 órája

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:42

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

Felkészülés: kétgólos kisvárdai győzelem a Dinamo Kijev ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 19:08

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24
Ezek is érdekelhetik