Felkészülés: 1–3-ról fordított az MTK az Újpest ellen; Honvéd-vereség

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.08.08. 19:04
Szombat délután a Ferencváros mellett az NB I-es fővárosi csapatok közül a Honvéd, valamint az Újpest és az MTK is felkészülési meccsen lépett pályára – utóbbi kettő egymás ellen.

BP. HONVÉD–BANÍK OSTRAVA 1–2

A Budapest Honvéd két nyári szerzeménnyel, az Amerikából visszatérő Baráth Botonddal és a Kispesten korábban ugyancsak futballozó Zsótér Donáttal a kezdőcsapatban lépett pályára Győrben a cseh élvonal legutóbbi idényében 6. helyen záró Baník Ostrava ellen. A nagy hőségben kevés helyzetet hozó meccsen a kispestiek kapusának, Tomás Tujvelnek volt azért több dolga, de az 50. percben tehetetlennek bizonyult, amikor Roman Potocny közelről bekotorta a labdát a kapuba.

A hajrához közeledve Gazdag Dániel emelésből egyenlített, majd Ugrai Roland helyett a 81. percben Davide Lanzafame is pályára lépett, aki a nyáron az első felkészülési meccsét játszotta, miután az előző hetekben az első csapattól külön edzett, és még nem dőlt el, marad-e Kispesten.

A Honvéd azonban az olasz csatárral a soraiban sem kerülhette el a vereséget, egy beadást követően ugyanis hiába próbált meg tisztázni Baráth Botond, a labda Filip Kaloc elé került, aki 15 méterről győztes gólt szerzett a ráadás perceiben.

MTK–ÚJPEST 4–3

Az MTK–Újpest meccs első félidejének első felét egyértelműen uralták a vendégek, többet birtokolták a labdát, többször jutottak el az ellenfél kapujáig, és Simon Krisztián, valamint Bacsa Patrik egy-egy góljával 22 perc elteltével 2–0-ra vezettek. Ezt követően egy-két kontrából az MTK is veszélyeztetni tudott, és a brazil Myke Ramos révén még a szünet előtt szépített is.

A második félidőben próbált többet támadni a több meghatározó játékosát, így Kanta Józsefet, Prosser Dánielt és Patrick Ikenne-Kinget is nélkülöző MTK, ám a bosnyák Dzenan Burekovic nagy góljával már 3–1-re vezetett az Újpest az 59. percben. A hazaiak azonban nem adták fel a meccset, és az utolsó fél órában három gólt szerezve 4–3-ra fordítottak – a nyáron érkező Herrera 20 méterről talált be, Ramos egy kipattanó labdát helyezett a kapuba, a győztes találatot pedig Bíró Bence jegyezte a Gera Dániel buktatása után megítélt 11-esből a 90. percben.

A hazaiaktól fent említettek sérülés miatt hiányoztak, ahogy az új szerzemények közül a portugál Tiago Ferreira és az északmacedón Bojan Miovszki is – ez növeli a győzelem értékét.

Az Újpest viszont néhány órán belül másodszor szenvedett vereséget, hiszen korábban – egy másik összetételben – Fehérváron is alulmaradt, ott 1–0-ra kapott ki.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

BUDAPEST HONVÉD FC–BANÍK OSTRAVA (CSEH) 1–2 (0–0)
Győr,
ETO-park, zárt kapuk mögött. V: Dombi
BP. HONVÉD: Tujvel – Mezghrani, Batik, Baráth, Tamás – Gazdag, Hidi (Kamber, 75.), Zsótér (Bocskay, 88.), Kesztyűs (Cipf, 75.) – Moutari (Gale, 57.), Ugrai (Lanzafame, 81.)
G: Gazdag (74.), ill. Potocny (50.), Kaloc (92.)

MTK BUDAPEST–ÚJPEST FC 4–3 (1–2)
MTK:
Mijatovics – Balázs, Pintér Á. (Nagy Zs., 60.), Baki, Herrera (Barna, 80.) – Cseke (Kata, 18.), Mezei, Katona (Palincsár, 60.) – Gera D., Ramos (Lencse, 80.), Schön (Bíró B., 60.)
G:
Ramos (44., 74.), Herrera (72.), Bíró B. (90. – 11-esből), ill. Simon K. (12.), Bacsa (22.), Burekovic (59.)

TOVÁBBI SZOMBATI EREDMÉNYEK
Mol Fehérvár–Újpest FC 1–0

Diósgyőri VTK–Paksi FC 1–1
Ferencváros–Sturm Graz (osztrák) 1–0
Mezőkövesd–Kisvárda 1–1
Slavia Praha (cseh)–Mol Fehérvár 3–1

Puskás AFC–NK Osijek (Eszék, horvát) 3–1
Zalaegerszegi TE FC–NK Osijek (Eszék, horvát) 2–0

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Honvéd nyerte a rangadót, és az élre állt

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:35

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30
Ezek is érdekelhetik