ZTE: három fontos játékostól köszöntek el az egerszegiek

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.07.01. 10:59
null
Bolla Bendegúz (sötét mezben) a Kisvárda elleni mérkőzésen (Fotó: Tumbász Hédi)
Nemcsak az Újpestre igazoló Nikola Mitrovics, hanem a kölcsönszerződése után Fehérvárra visszatérő Bolla Bendegúz és Tamás Krisztián távozásáról is beszámolt szerdán hivatalos honlapján a Zalaegerszegi TE.

A lejáró szerződésű Nikola Mitrovics 31 bajnoki mérkőzésen lépett pályára az előző idényben, a jobbhátvéd Bolla Bendegúz – aki 2019 januárjában, még az NB II-es időszakban érkezett a csapathoz – 27 bajnokin játszott.

A védelem bal oldalán bevethető Tamás Krisztián tavaly nyáron lett a ZTE játékosa, és bár sérülése és műtétje miatt hosszabb időszakot ki kellett hagynia, 17 bajnokin pályára lépve és öt gólpasszt adva így is nagy részt vállalt a hetedik hely eléréséből.

Mint megírtuk, a Nemzeti Sport osztályzatai alapján Tamás Krisztián bekerült az idény NB I-es válogatottjába, és Bolla Bendegúz is remek formában van, harmadik lett a jobb oldali védők között.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Bojan Szankovics (montenegrói, Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolható), Zimonyi Dávid (Lipót)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Gergényi Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia, ?), Ubochioma Meshack (nigériai, NK Nafta Lendava – Szlovénia, ?), Sebestyén Lóránt (Hévíz, ?), Szökrönyös Dániel (Hévíz, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Novothny Soma
(Újpest – szabadon igazolható),
Távozók: Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsön után végleg), Eduvie Ikoba (amerikai), Kocsis Gergő, Kovács Zoltán (Budafok – kölcsön után végleg), Eric McWoods (amerikai), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Bőle Lukács (Ferencváros, ?), Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd, ?), Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus, ?), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Bobál Gergely (Bp. Honvéd), Radó András (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Bolla Bendegúz a Kl-továbbjutásról: „Én akartam rúgni az ötödik tizenegyest”

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:59

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik