Zalaegerszeg: Tajti Mátyás a ZTE-ben folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.07.04. 09:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegben folytatja pályafutását Tajti Mátyás – adta hírül a klub hivatalos Facebook-oldala.

A Barcelonát is megjáró középpályás a hét elején bontott szerződést a lengyel élvonalbeli Zaglebie Lubinnal, így szabadon igazolhatóként érkezett.

A 22 éves futballista pályafutását a Ferencvárosban kezdte, majd a Videoton és a Puskás Akadémia korosztályos csapataiban szerepelt, mielőtt 2015-ben a Real Madrid hívása ellenére a katalánokhoz szerződött.

2016 nyarán a spanyol Málaga volt a következő állomás, itt a tartalékegyüttesnél szerepelt, mielőtt 2018-ban a Diósgyőrhöz szerződött.

A magyar együttesben 35 tétmérkőzésen hétszer volt eredményes, tavaly szeptemberben 350 ezer euróért távozott a Zaglebie Lubinhoz, amelyben azonban csupán három találkozón lépett pályára – 77 játékpercet kapott a transfermarkt.de adatai szerint.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL

Érkezők: Bojan Szankovics (montenegrói, Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolható), Tajti Mátyás (szabadon igazolható, legutóbb Zaglebie Lubin – Lengyelország), Zimonyi Dávid (Lipót)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Gergényi Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia, ?), Ubochioma Meshack (nigériai, NK Nafta Lendava – Szlovénia, ?), Sebestyén Lóránt (Hévíz, ?), Szökrönyös Dániel (Hévíz, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Novothny Soma
(Újpest – szabadon igazolható),
Távozók: Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsön után végleg), Eduvie Ikoba (amerikai), Kocsis Gergő, Kovács Zoltán (Budafok – kölcsön után végleg), Eric McWoods (amerikai), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Bőle Lukács (Ferencváros, ?), Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd, ?), Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Bobál Gergely (Bp. Honvéd), Radó András (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
20 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45
Ezek is érdekelhetik