Újpest: a Stieber fivéreket szerződtették a lila-fehérek

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.07.14. 18:52
null
A Stieber fivérek az Újpestnél folytatják (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette Stieber Zoltánt és testvérét, Stieber Andrást.

Mint arról hétfőn a Nemzeti Sport is beszámolt, a legutóbbi idényben a ZTE-ben futballozó Stieber Zoltán Újpesten kezdte meg a felkészülést a 2020–2021-es évadra. A 26-szoros válogatott labdarúgó szerződése lejárt korábbi csapatánál, kedden pedig a lila-fehérek hivatalosan is megerősítették, hogy szerződtették.

A bejelentés szerint a középpályással együtt testvére, a legutóbb Budaörsön futballozó Stieber András is a IV. kerületben folytatja.

„Nagyon örülök, hogy sikerült aláírnom Újpestre, nagyjából tizenöt év után kerültem újra a klub kötelékébe. Külön boldoggá tesz, hogy az öcsémmel egy csapatban tudok remélhetőleg minél többet játszani majd. Bízom benne, hogy segíteni tudom a klubot a pályán és azon kívül is” – idézi 31 éves Stieber Zoltánt az ujpestfc.hu.

Stieber Zoltán 2002 és 2005 között szerepelt az Újpest utánpótlásában. A lila-fehérektől az Aston Villához igazolt, majd több mint tíz éven keresztül légióskodott Angliában, Németországban és az Egyesült Államokban, mielőtt 2019 nyarán aláírt volna a Zalaegerszeghez. Stieber a ZTE-nél 22 bajnokin kétszer volt eredményes, a koronavírus-járvány miatti leállást követően azonban térdsérülése miatt már nem léphetett pályára.

Stieber András elmondta, a testvéreknek nagy vágyuk volt, hogy egy csapatban szerepelhessenek.

„Én is nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem Újpestre. Két évet töltöttem itt, mielőtt kiigazoltam Angliába. Mindkettőnk nagy álma volt, hogy egyszer egy klubban játszhassunk, talán legutóbb gyerekkorunkban jött ez össze, de felnőttszinten most először adatik erre lehetőség.”

Stieber András (Fotó: ujpestfc.hu)
Stieber András (Fotó: ujpestfc.hu)
Stieber Zoltán (Fotó: ujpestfc.hu)
Stieber Zoltán (Fotó: ujpestfc.hu)
Az aláírás pillanata (Fotó: ujpestfc.hu)
Az aláírás pillanata (Fotó: ujpestfc.hu)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Nikola Mitrovics (szerb, ZTE – szabadon igazolhatóként),
Stieber András (Budaörs, szabadon igazolható), Stieber Zoltán (ZTE, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Mucsányi Márk
Kiszemeltek:
Távozók: Balázs Benjámin (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Jonathan Heris (belga, Nea Szalamina – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Litauszki Róbert (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Novothny Soma (szabadon igazolható), Zsótér Donát (Bp. Honvéd – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Corso Moussa Traoré (guineai, Vasalund – Svédország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Támadót igazolt a Vasas: Pethő Bence Angyalföldön folytatja

Labdarúgó NB II
56 perce

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
2 órája

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2 órája

A korábbi Loki-kedvenc is bekerült a Kisvárda edzői stábjába

Labdarúgó NB I
3 órája

Csíkszeredában folytatja az MTK-tól távozó középpályás – hivatalos

Légiósok
3 órája

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
17 órája

NB I, 2025–2026, TELJES PROGRAM, EREDMÉNYEK

Labdarúgó NB I
18 órája

A bennmaradás után Mihalecz István távozik a ZTE éléről – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája
Ezek is érdekelhetik