Strandfoci: a címvédő 3–0-ra vezetett, mégis az Aramis lett a bajnok

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.27. 07:47
Véget ért a magyar strandfocibajnokság. A vasárnapi fináléban a címvédő Jászfényszaru a BSC Aramisszal küzdött meg, s bár Fekete Viktorék három góllal is vezettek, a spanyol világklasszisokkal felálló Aramis 6–5-re győzött. A bronzérem az Újhartyáné lett.

A Lupa Beachen rendezett döntőben a több magyar válogatottat, valamint három világbajnok portugált foglalkoztató Jászfényszaru az első harmadban 3–0-s előnyre tett szert, és egészen az utolsó játékrészig vezetett. Az Aramis 5–5-nél egyenlített, majd nem sokkal a vége előtt átvette a vezetést. A címvédő erre nem tudott válaszolni, így az Aramis lett a 2020-as magyar bajnok.

A gólkirályi címet az Aramis spanyol kiválósága, Llorenc Gómez zsebelte be, míg a legjobb kapusnak járó díjat csapattársa, az elődöntőben és a fináléban is remekül védő Iváncsik Norbert érdemelte ki. A legjobb mezőnyjátékos az ezüstérmes együttesben brillírozó André Lourenco lett.

STRANDFOCI, MAGYAR BAJNOKSÁG
Döntő:

Jászfényszaru–BSC Aramis 5–6
Bronzmérkőzés:
Lupa Beach–Újhartyán 4–6

A végeredmény:
1. BSC Aramis
2. Jászfényszaru
3. Újhartyán
4. Lupa Beach
5. Bodon Péter FC
6. Gyöngyös
7. Bonyhád FC
8. Zebegény Garvittax
9. Hidegkúti SC

A gólkirályi címet az Aramis spanyol kiválósága, Llorenc Gómez zsebelte be, míg a legjobb kapusnak járó díjat csapattársa, az elődöntőben és a fináléban is remekül védő Iváncsik Norbert érdemelte ki. A legjobb mezőnyjátékos az ezüstérmes együttesben brillírozó André Lourenco lett.

STRANDFOCI, MAGYAR BAJNOKSÁG
Döntő:

Jászfényszaru–BSC Aramis 5–6
Bronzmérkőzés:
Lupa Beach–Újhartyán 4–6

A végeredmény:
1. BSC Aramis
2. Jászfényszaru
3. Újhartyán
4. Lupa Beach
5. Bodon Péter FC
6. Gyöngyös
7. Bonyhád FC
8. Zebegény Garvittax
9. Hidegkúti SC

Legfrissebb hírek

Futballanya gyermekei – a labdarúgás válfajai a futsaltól a lábteniszen át a teqballig

Minden más foci
2021.09.13. 13:38

Strandlabdarúgó-vb: orosz–japán csata az aranyért

Minden más foci
2021.08.28. 21:20

Strandfutball-vb: Szenegál jobb, mint Brazília – itt a legjobb négy

Minden más foci
2021.08.26. 21:38

Strandfutball-vb: Svájc és Szenegál is csoportelső lett

Minden más foci
2021.08.24. 20:46

„A legjobb kapus akartam lenni, a legjobb, amennyire csak lehet”

Minden más foci
2021.08.24. 09:29

Strandfoci-vb: Tahiti a spanyol együttest megelőzve a 8 között

Minden más foci
2021.08.23. 21:19

Strandfutball-vb: Brazília nehezen győzte le Salvadort

Minden más foci
2021.08.22. 19:09

Strandfutball-vb: kilencgólos meccsen győztek az oroszok

Minden más foci
2021.08.19. 23:30
Ezek is érdekelhetik