Női foci: távozik az FTC-től a kétszeres bajnok Kocsán Petra

Vágólapra másolva!
2020.07.13. 17:42
null
Kocsán Petra távozik az FTC-től (Fotó: Micheller Szilvia)
Nyolc év után távozik a Ferencváros női labdarúgócsapatától Kocsán Petra – adta hírül a fradi.hu.

A 22 esztendős válogatott támadó két bajnoki cím mellett négyszer nyerte meg a Magyar Kupát a zöld-fehérekkel, emellett szerepelt a Bajnokok Ligájában is az alakulattal.

Kocsán Petra vasárnap a közösségi oldalán számolt be róla, hogy távozik az FTC-től, ezt a klub most a hivatalos honlapján is megerősítette.

„Nem gondoltam, hogy ilyen »hamar« eljön ez az idő, mikor erről kell írnom. () Most már írhatom, hogy egy korszak zárul le a mai nappal. (…) Szomorúság tölti be most a szívem, és nagyon nehéz ezeket a sorokat megírni. Több csapattársamhoz hasonlóan sajnos nekem sem sikerült megállapodni a szerződéshosszabbítást illetően. Igaz, hogy esetemben kicsit máshogy alakultak a dolgok, de a lényeg ugyanaz, holnaptól sajnos nem a Ferencváros labdarúgója leszek. Az okokról nem szeretnék ebben a levélben írni” – osztotta meg gondolatait Kocsán Petra vasárnap a privát Facebook-oldalán.

Korábban Diószegi Fanni, Samu Anna és Marija Aleksic távozását is bejelentette az FTC.

Legfrissebb hírek

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Ezt a pimaszságot! Hajhúzás miatt állították ki a németek játékosát a női labdarúgó Eb-n – videó

Minden más foci
2025.07.20. 10:40

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22
Ezek is érdekelhetik