NB I: Vass Patrik Zalaegerszegre szerződött – hivatalos

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.07.09. 15:29
null
Vass Patrik hat gólt szerzett a legutóbbi idényben az MTK-ban (Fotó: Dömötör Csaba)
Az NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE bejelentette Vass Patrik szerződtetését. A 27 éves középpályás az MTK-tól igazolt át a zalaiakhoz.

Vass Patrik az MTK-ban nevelkedett, kölcsönben játszott a Vasasban, illetve két idényt eltöltött Gyirmóton is, utóbbiban az NB I-ben is játszott.

Az NB I-ben összesen 98 mérkőzésen szerepelt, míg a legutóbbi NB II-es idényben hat gólt szerzett a feljutó MTK-ban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Bojan Szankovics (montenegrói, Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Tajti Mátyás (Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (MTK), Zimonyi Dávid (Lipót)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Gergényi Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Ubochioma Meshack (nigériai, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Sebestyén Lóránt (Hévíz), Szökrönyös Dániel (Hévíz)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Novothny Soma
(Újpest FC – szabadon igazolható)
Távozók: Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsön után végleg), Eduvie Ikoba (amerikai), Kocsis Gergő, Kovács Zoltán (Budafok – kölcsön után végleg), Eric McWoods (amerikai), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Bőle Lukács (Ferencváros), Matija Katanec (horvát, Mezőkövesd), Fanosz Katelarisz (ciprusi, Omonia Nicosia – Ciprus), Stjepan Ostrek(horvát, NK Nafta Lendava – Lendva, Szlovénia), Tamás Krisztián (Mol Fehérvár)
Távozhatnak/
érdeklődnek irántuk:
Babati Benjámin (szabadon igazolható), Barczi Dávid (szabadon igazolható), Bobál Gergely (Bp. Honvéd), Radó András (szabadon igazolható), Stieber Zoltán (szabadon igazolható)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Balázs Benjámin (Újpest FC), Barna Szabolcs (DVSC), Tiago Ferreira (portugál, Universitatea Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként), Sebastián Herrera (kolumbiai, Rabotnicski – Észak-Macedónia), Milan Mijatovics (montenegrói, Levszki Szófia – Bulgária, szabadon igazolható), Bojan Miovszki (északmacedón, Renova – Észak-Macedónia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bidzilya Anton
(ukrajnai, Békéscsaba, ?), Patrick Ikenne-King (nigériai, Bp. Honvéd), Kapronczai Gergely (III. Kerület), Molnár Bence (Rákosmente), Szerencsi Miklós (Monor, ?), Tóth Zoltán (Rákosmente, ?), Babinszky Bence (Kozármisleny, ?)
Távozók
: Bognár István (Paks), Deutsch Bence, Fülöp Noel, Varga Bence (Szeged-Csanád GA), Vass Patrik (Zalaegerszeg)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Ha nem is könnyen, de legyőzte a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 21:25

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

A szerencse is kellett a ZTE-nek ahhoz, hogy továbbjusson Karcagon

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 14:54

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13
Ezek is érdekelhetik