NB I: egy éve nincs csapata, a Budafok szerződtette

Vágólapra másolva!
2020.07.12. 15:33
null
Takács Ronald szabadon igazolhatóként került a Budafokhoz (Fotó: budafokimte.hu)
Megfelelt a próbajátékon, így szerződést kapott a labdarúgó NB I-be feljutó Budafoktól Takács Ronald, akinek az előző idényben nem volt csapata – olvasható a fővárosi klub hivatalos honlapján.


A 22 éves balszélső az alapozás kezdete óta Csizmadia Csaba együttesével készült, és az edzéseken, valamint a felkészülési mérkőzéseken mutatott teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot.

„Ronald megfelelő fizikai képességekkel rendelkezik, gyors, mozgékony, jól cselező futballista. Az elmúlt években megtorpant a karrierje, amely most Budafokon új irányt vehet” – idézi Oláh Lóránt sportigazgatót a Budafok hivatalos honlapja.

Takács Ronald a Puskás Akadémia és a Debrecen utánpótlásgárdáinál eltöltött évek után 2014-ben az MTK-hoz került, és 2016 júliusában a kék-fehéreknél mutatkozott be az NB I-ben. A fővárosiaknál 2016 és 2018 között összesen öt meccsen lépett pályára az élvonalban. 2019 tavaszán az akkor még másodosztályú szlovák Inter Bratislavához került, az előző idényben azonban már nem volt csapata.

Takács Ronald korábban szerepelt az U18-as és az U19-es magyar válogatottban is.

A szerződés hosszáról nem ejtett szót a Budafok közleménye.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Marko Iharos (horvát, Slaven Belupo – Horvátország), Kovács Zoltán (ZTE – kölcsön után végleg), Lőrinczy Attila (Soroksár – szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (Budaörs), Oláh Bálint (Mezőkövesd – kölcsön után végleg), Takács Ronald (szabadon igazolhatóként, legutóbb Inter Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: Zsóri Dániel (Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Gohér Gergő, Horváth Roland, Khiesz Kornél, Króner Martin, Opavszky Balázs
Kölcsönbe távozók: Farkas Bálint (Érd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Zsolnai Richárd (DVTK – onnan FC Ajka)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Bajnok a Kisvárda, kiesett a Tatabánya, a Vasas nyögvenyelősen nyert – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
4 órája

Könnyedén nyert a Budafok az enervált Szentlőrinc ellen

Labdarúgó NB II
6 órája

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:52

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Ferencváros: két országban is téma a válogatott középpályás távozása

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 09:17

NB II: ráadásgóllal győzött a Kisvárda, bombagóllal a Vasas, a Honvéd simán verte a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
2025.04.27. 20:53

Pontot mentett a szupercsere! Döntetlent játszott egymással a Budafok és a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.04.27. 16:59
Ezek is érdekelhetik